A NATO-főtitkár kiemelte továbbá, hogy a NATO-szövetségeseket mélységes aggodalommal tölti el a tálibok offenzívájával járó nagyfokú erőszak, beleértve a civilek elleni támadásokat, a gyilkosságokat és a súlyos emberi jogi visszaéléseket. „A táliboknak meg kell érteniük, hogy a nemzetközi közösség nem fogja elismerni őket, ha erőszakkal veszik át az országot” – nyomatékosította.

Hirdetés

„Továbbra is folyamatosan értékeljük a helyszíni fejleményeket, és állandó kapcsolatban állunk az afgán hatóságokkal és a nemzetközi közösség többi tagjával” – közölte a főtitkár.

Április 14-én Joe Biden amerikai elnök közölte döntését, amely szerint befejezik az amerikai haderők afganisztáni állomásoztatását, véget vetve ezzel az amerikai hadsereg leghosszabb külföldi hadműveletének. A bejelentés óta a dél-ázsiai országban fokozatosan romlik a biztonsági helyzet, a tálibok egyre intenzívebben támadnak, és az ország 34 tartományának felét már bevették.

Pénteken több nyugati ország közölte, hogy biztonsági okokból átmenetileg bezárja kabuli nagykövetségét, és evakuálja az ott dolgozókat.