Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

A legtöbb helyen földi kémiai módszerrel, autóról permetezik a vegyszert, de 122 településen és hat budapesti kerületben légi kémiai kezelésekkel is kiegészítik a földi védekezést – áll a közleményben.

Négy budapesti kerületben és 104 településen ugyanakkor csak földi, Budapest III. kerületében és Győrben pedig csak légi módszerrel dolgoznak majd – tették hozzá.

Az elmúlt napokban végrehajtott kezeléseknek köszönhetően a Duna felső szakaszán mérséklődött a szúnyoginvázió, amely a folyó korábbi áradása miatt alakult ki.

A Duna középső és alsó szakaszán, a part menti településeken azonban továbbra is jelentős a szúnyogártalom, ezért ott koncentrálják a gyérítést.

Korábban írtuk

Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is fokozott védekezés lesz, de több településen permeteznek Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében, valamint Székesfehérváron is – sorolták.

A hőségriasztás ideje alatt nem végeznek légi permetezést, ezért a hétfőre meghirdetett légi kezeléseket a pótnapon hajtják végre. A földi permetezést napnyugta után kezdik, az augusztus 20-ai ünnepségek miatt pedig péntek este sehol nem lesz szúnyoggyérítés – tették hozzá.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a beavatkozások tervezett helyéről és időpontjáról szóló információk megtalálhatók a katasztrófavédelem honlapján.