Lecsúszott kötés – Költözködés

Bemegy egy ember az orvoshoz. Az megkérdi tőle: mije fáj? A fejem. Akkor miért van a lábán a kötés? Mert lecsúszott.

Ezt az elvtársi Szovjetunióból származó viccet a Magyar Rádióból hallottam Agárdy Gábor és Kállai Ferenc hangján. Azóta ül fő helyen a kedvenceim között.

Itthon, Magyarországon az elvtársi és a változás utáni időkben is sok helyütt csúszott le, de mindig ott, ahová új beköltözők tolakodtak. Akiknek megtetszik a hamisítatlan vidéki élet, majd odaköltözésük után férgelődni kezdenek, hogy mindent pont olyanná változtassanak, mint amilyen ott volt és van, ahonnét elmenekültek. Mert a valóban lecsúszott kötésűek mindig és mindenhol maguk elől menekülnek, amire soha nem lehet gyógyszer a költözés. Pláne nem, ha mindig ugyanabba költöznének vissza pár kilométerrel arrébb.

Látok egy megoldást az elharapódzó kötéscsúszkálásokra: mindenki orra elé, aki szálláshelyül választja valamelyik falut, kisvárost, várost (mindegy, hogy egy éjszakára vagy végtelen hosszúságúra) közjegyzői szerződést kell tolni, melyben elfogadja a helység bevett életmódját. Hogy harangzúgás van reggel, délben és este, állatok neszeznek és legyeznek a maguk módján, gyerekek futkároznak, visítoznak, fára másznak és dobálnak, nász­idejükben békák kuruttyolnak, szüret idején karbidágyúk durrognak. Aki oda akar menni, annak ezt mind el kell fogadnia – kiegészítve azzal, hogy a település közigazgatási határain belül minden napszakban tilos hangos kipufogózajokkal, motoros kaszákkal, fűrészekkel, bömbölő hangszórókkal zajongani. Mert aki nem tartja be a megállapodást, annak, ha kitelt a becsület, fel is út, le is út!