Éremért megyünk Tokióba
Az olimpia véget ért ugyan, hátradőlni azonban nem érdemes, kezdetét vette ugyanis a paralimpia, amelyen 39 magyar versenyző száll harcba az éremért. A felkészülési idő végéhez közeledve ellátogattunk a magyar küldöttség legnépesebb táborát alkotó kerekesszékes vívókhoz.
A nap még csak néhány órája kelt fel, a Puskás Aréna szomszédságában lévő Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban mégis nagy a sürgés-forgás: délelőtti edzésükre készülődnek a kerekesszékes vívóválogatott tagjai. A paralimpiára való ráhangolódás utolsó szakaszában a versenyzők már kissé fáradtnak érzik magukat, ám ennek semmi látható jele nincs. Tokió gondolata valószínűleg mindegyikükre doppingként hat: utolsót kortyolva a reggeli kávéból, eltökélten vetik magukat a munkába.
Az utolsó felvonás
Így volt ez tavaly márciusban is, ám akkor a járvány miatt lefújták a játékokat. Bár a halasztás híre mindenkit elszomorított, a többség előtt egyértelmű volt, hogy folytatja a megkezdett munkát. Akadt azonban, akinek időre volt szüksége, hogy átgondolja, hogyan tovább.
– Az volt a tervem, hogy a paralimpia után visszavonulok. Már vágtam a centit, így nagyon rosszul érintett, amikor megtudtam, hogy egy évet csúszik a verseny. Megfordult a fejemben, hogy feladom, de néhány hét gondolkodás után arra jutottam, ha már ennyi energiát beleöltem, hogy ott lehessek Tokióban, akkor végigcsinálom – mondja a világ- és Európa-bajnok, többszörös paralimpiai ezüst- és bronzérmes Dani Gyöngyi, az UTE versenyzője: Ő egy öngyilkossági kísérletet követően kényszerült kerekesszékbe, ám a sportnak köszönhetően megtalálta a számításait: ma már boldog családanyaként éli a mindennapjait.
Az augusztus 24-i megnyitóünnepség magyar zászlóvivője hozzáteszi, az olimpia után biztosan befejezi a versenyzést, de a sporttól elszakadni nem fog: a vívást hobbiszinten továbbra is folytatni akarja, mellette pedig szeretne létrehozni egy alapítványt, ami a parasport népszerűsítését szolgálná. A 2019-es vébén győzedelmeskedő női tőrcsapat tagja elkötelezte magát, hogy a mozgáskorlátozott fiatalokban felkeltse az igényt a testedzésre, ezért szeretné újraindítani a nagy sikerű MERI Sportnapot is; korábban ez volt az egyetlen olyan esemény az országban, ahol kevés kivétellel az összes mozgássérültek által űzhető sportot ki lehetett próbálni.
– Fontos lenne kapcsolatot építeni a kórházakkal és rehabilitációs intézetekkel, hogy eljussunk a szülőkhöz, akiknek sérült gyermekük van. A sport kiváló eszköze az integrációnak, de még mindig nagyon kevesen tudnak a benne rejlő lehetőségekről. Ha én abbahagyom az élsportot, a párbajtőrözők között nincs, aki pótolhatna a csapatban, jól jönne tehát az utánpótlás.
Nincs lehetetlen
Megkönnyítené a toborzást, ha Tokióban újra dobogóra állhatnának sportolóink, egy új bajnok ugyanis a legjobb reklám a sportágnak. Hogy az adott napon éppen hogy vív az ember, az persze sok mindentől függ, Hajmási Éva szerint ugyanakkor minden esély megvan a sikerre.
– Úgy érzem, hogy most állt össze bennem egy egésszé az elmúlt tíz évben megszerzett tudás. Rióba még zöldfülűként utaztam, Tokióba viszont az aranyért megyek. A csapat sikerében is bízom. Koreában két évvel ezelőtt vébét nyertünk, ráadásul úgy, hogy nagyon rossz ágat kaptunk, Kínával kezdtünk a négybe jutásért. A győzelem óriási erőt adott nekünk, elhittük, hogy nincs lehetetlen. Ha Tokióban egységesek leszünk, és mindenki jó napot fog ki, bármi megtörténhet – fejti ki a világ- és Európa-bajnok, paralimpiai ezüstérmes, aki egy nyári vakáció során történt közlekedési baleset miatt veszítette el az egyik lábát.
Mint mondja, az érkezés és a 25-én kezdődő versenyek közötti időszak akklimatizációval telik majd. Nagy szükség van rá, mert ő például észrevette magán, hogy amikor keleten versenyeznek, nagyon nehezére esik felkelni, délutánonként pedig mindig fáradtnak érzi magát. Azt mondják, ahány óra az eltérés, annyi napra van szükség az átálláshoz. Annak az időnek tehát, ami a magyar válogatott rendelkezésére áll majd, elegendőnek kell lennie. Azzal kapcsolatban, hogy a paralimpiákon miért éppen a vívóké a magyar küldöttség egyik legnépesebb csoportja, a Törekvés versenyzője Szekeres Pál nevét említi, a tőrözőét, aki a világon elsőként az olimpiai és a paralimpiai játékokon is érmet szerzett. Valóban úttörő volt Magyarországon: neki köszönhető, hogy sikerült ilyen hamar bejáratni itthon ezt a sportágat.
Mező Boglárka kardozó, akinek személyében debreceni résztvevője is lesz a paralimpiának, az Európában egyedülálló magyar szakmai stáb és a technikai feltételek meglétét is kiemeli.
– Nagyon jó mestereink vannak, akik képesek átadni a hatalmas tudást, ami a birtokukban van. Edzőmnek, Beliczay Sándornak Pásztor Flóra személyében az olimpián is indult tanítványa. Munkáját többször is elismerték már rangos kitüntetéssel. Legutóbb Kőbánya díszpolgárává avatták – büszkélkedik, illetve erősíti meg a társa által elmondottakat Hajmási Éva.
Kizárni a külvilágot
Az elmúlt másfél év minden sportolónak megterhelő volt, Osváth Richárdnak azonban különösképp, 2020 júliusában ugyanis megszületett harmadik gyermeke, a paralimpia elhalasztásával pedig biztossá vált, hogy az otthoni teendőkkel a feleségének kell majd megbirkóznia. A Szatmárnémetiből származó házaspárnak nem volt segítsége, mivel az Erdélyben élő nagyszülők a Covid miatti szigorítások következtében a határ túloldalán ragadtak.
A paralimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok vívónak – aki annak idején a román válogatott tagjaként is fényes sikereket ért el, ám jobb lába egy orvosi műhiba következtében megbénult – nehéz volt helytállnia egyszerre két fronton, de mint mondja, folyton az olimpia lebegett a szeme előtt, ez pedig segített túllendülni a nehéz pillanatokon. Családja a felkészülés idejére hazaköltözött, így a sportoló most minden idegszálával Tokióra koncentrál. Azt mondja, a Sportkórházban társaival együtt megkapták a koronavírus elleni vakcinákat, úgyhogy már védettek; amennyire persze lehet, továbbra is vigyáznak magukra: még a barátokkal, ismerősökkel való találkozások számát is minimálisra csökkentették.
Hogy a versenyeken ezúttal üresek lesznek a lelátók, nem zavarja a Törekvés SE sportolóját, azt mondja, így legalább jobban hallják majd az edzők tanácsait. Osváth Richárd szerint a paralimpián induló férfi tőr- és kardmezőnyben 6-8 olyan ellenfél van, akire oda kell majd figyelnie, de tudja, hogy kivel hogyan kell vívni, úgyhogy elvileg nem okozhatnak meglepetést neki. A 35 éves fiatalember terve, hogy érmet nyerjen a játékokon; az, hogy az milyen színű lesz, az adott pillanattól függ majd. Persze ahogy a sportrajongók, úgy ő is az aranynak örülne legjobban, már csak azért is, mert egyedül az hiányzik a kollekciójából.
Az ötkarikás játékok eseményeit a paralimpikonok az edzőtáborban is követték, a magyarok sikerei pedig feltüzelték őket. Richie tapasztalatai szerint a győztesek taktikája az volt, hogy kizárták a külvilágot, és csak magukra figyeltek. A magyar paralimpiai csapat egyik legnagyobb reménysége azt mondja, egy hét múlva ő is így szeretne majd fegyvert ragadni.
