A keddi kabinetülés után kiadott közlemény szerint az Európai Unió (EU) külső határának számító lengyel-fehérorosz határszakaszon csak augusztus eleje óta 1935 személy próbált illegálisan átjutni. A lengyel határőrség 1175 esetben megakadályozta a határátlépést, 760 személyt pedig feltartóztattak és őrzött központokba szállítottak.

Hirdetés

Korábbi hatósági közlemények szerint a lengyel-fehérorosz határszakaszon tavaly egész évben összesen 114 illegális bevándorlót tartóztattak fel.

A parlament elé kerülő kormánytervezet „kevésbé formálissá tenné és meggyorsítaná” a visszafordítási eljárást – olvasható a közleményben.

Az utóbbi hónapokban jelentősen megnőtt azoknak a közel-keleti országokból érkező személyeknek a száma, akik Fehéroroszország felől valamelyik uniós országba – mindenekelőtt Litvániába, de Lettországba és Lengyelországba is – próbáltak átjutni.

Korábban írtuk

Miután Litvánia augusztus elején elkezdte visszafordítani az illegálisan érkező migránsokat, a migrációs útvonal Fehéroroszország felől Lettország és Lengyelország irányába tolódott el. Később Lettország is úgy döntött, hogy veszélyhelyzetet hirdet a határtérségben.

A balti országok és Lengyelország, valamint az uniós szervek is azzal vádolják Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy „hibrid háborút” folytat, és szándékosan engedi át a migránsokat az EU felé.