Állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adott át Rétvári Bence
Március 15. alkalmából és augusztus 20., az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából adományozott állami kitüntetéseket és kulturális díjakat adtak át pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.A teljesítmény az önöké, de a büszkeség az közös, az egész magyar nemzeté – fogalmazott köszöntőjében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ünnepségen, hozzátéve, hogy az oltásoknak köszönhetően az európai országok közül az elsők között sikerült Magyarországnak a járvány harmadik hullámát legyőznie, így most már biztonságban lehet együtt ünnepelni.
„Szokás mondani, hogy ami nem emelkedik, az süllyed, és ez a nemzet életére és a kulturális életre is igaz” – hangoztatta az államtitkár.
Hozzátette: ha vannak olyanok, mint önök, akik a maguk életében sosem a süllyedést, hanem az emelkedést tartják fontosnak, és a munkájuk, a hivatásuk, a tehetségük kibontakoztatása érdekében nagyon sok erőfeszítést tesznek, akkor a nemzet is emelkedik.
Az ünnepségen a Magyar Bronz, Ezüst és Arany Érdemkereszteket, a Bánffy Miklós-, a Bessenyei György-, a Csokonai Vitéz Mihály-, a Martin György-, a Móra Ferenc -, a Pro Cultura Hungarica-, a Pauler Gyula, valamint a Szinnyei József-díjat adták át.
