Maga a szégyen – Mindent megtehetnek?
Husz Mariann, BudapestMondják, hogy a sötét kor akkor közeleg el, amikor a menny beboltozódik (már nem érzik az emberek Isten jelenvalóságát), és a pokol kapui lefelé megnyílnak. Lassan, de biztosan ebbe az irányba tart bölcs emberiségünk, aminek biztos jele, hogy az emberiségnek egy része azokkal a bűnökkel vádolja meg a másik felét, amelyeket ők maguk követnek el.
Ékes példája ennek a minden hájjal megkent ügyvéd, Ceglédi Csaba, aki nem elég, hogy milliárdokkal játszadozott, diákmunkásokat rövidített meg, akinek lételeme a hazudozás, aki nemhogy visszavonulna szégyenében, de még politikai posztokra is jelöltette magát. A tárgyalásain védőbástyaként áll mellette és óvja a Gyurcsány család, amelynek közelében való jelenléte maga a szégyen.
Nem csoda, ha az emberben lépten-nyomon felmerül a kérdés: az alávaló politikusok, a balliberális pártemberek most már tényleg mindent megtehetnek? Egy bolti lopást ma büntethetnek és büntetnek is, ugyanakkor a nagyobb bűnöket elkövetők trükkök százaival élve kibújnak a felelősségre vonás alól?
A menny ugyan beboltozódott, de az infernális mélységnek nincs határa – mert mindig van még lejjebb.
