Sebastian Kurz az ORF közszolgálati televíziónak adott interjúbanKurz kifejtette véleményét egyebek között a járványgörbe folyamatos emelkedése miatti lehetséges szigorításokról.

Hirdetés


A kancellár hangsúlyozta, hogy a jövőben a hét napra és százezer lakosra vetített fertőzöttségi mutatóval ellentétben a korházak intenzív ágyainak telítettsége fogja meghatározni a szükséges lépéseket. Ami a gyakorlatban azt jelenti, minél több ember szorul a koronavírus betegség következményeként lélegeztetőgépre, annál szigorúbb intézkedésekkel kell számolni.

Kizárta, hogy országos karantén lépjen újra életbe: ha a járványügyi helyzet úgy kívánja, és védelmi intézkedéseket kell bevezetni, azok kizárólag azokra vonatkoznak majd, akiket még nem oltottak be. Egyebek között az éjszakai szórakozóhelyeket és a nagyobb rendezvényeket említette, ahová adott esetben csak a teljes immunitással rendelkezők léphetnek majd be.


A kancellár újfent felhívta a figyelmet a koronavírus elleni védőoltás fontosságára. Hangsúlyozta, az oltás felvétele továbbra sem kötelező Ausztriában, ugyanakkor hozzátette, hogy felvilágosító kampánnyal igyekeznek meggyőzni a még kétkedőket az oltás adta védettség előnyeiről.

Korábban írtuk

Bejelentette továbbá az ellenőrzések szigorítását, mivel megítélése szerint a védelmi szabályozások betartásának jelenlegi kontrollja hagy kivetnivalót maga után.


Az iskolákról szólva elmondta, elsődleges cél a jelenléti oktatás garantálása és az iskolabezárások elkerülése. „Szükség esetén marad az intenzív tesztelés, akár a kezdeti biztonsági fázis után is” – tette hozzá.


Ausztriában az elmúlt 24 órában 1 438 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 698 948 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 614, az intenzív kezelésre szorulók 171-en vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon 11-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 812-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 670 601.