„2009-ben azt hittük, hogy a Gyurcsány-korszak nem térhet vissza, de az, hogy a 2022-es választásokon Gyurcsány aktív szereplője a baloldalnak, az inkább tüzeli a frakciót” – jelentette ki Kocsis Máté.

Hirdetés

A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a gyermekvédelem, a határvédelem és a migráció voltak a kihelyezett frakcióülés főbb témái. A pénzügyminiszterrel a gazdaság újraindításáról egyeztettek, figyelembe véve a nemzeti konzultáció eredményeit is – számol be az Origo.

Kocsis Máté hangsúlyozta: Brüsszel a helyreállítási pénzek visszatartásával zsarolja Magyarországot, de a kormány nem enged. Az említett kérdésben népszavazást tartanak, mert erről a kérdésről a magyar állampolgároknak kell dönteniük. Amíg a helyreállítási pénzekről folyik a vita Brüsszellel, addig a kormány más forrásokból indítja el az ehhez kapcsolódó projekteket – közölte a Fidesz frakcióvezetője.

„Amíg Brüsszel zsarol minket a helyreállítási alappal, addig helyesnek tartjuk, hogy Magyarország saját erőből oldja meg a gazdasági programok megoldását”

– jelentette ki Kocsis Máté, majd hozzátette: Brüsszel célja, hogy ezeket a pénzeket a választásokig visszatartsa.

Simicskó István frakcióvezető arról beszélt, hogy a KDNP csoport továbbra is támogatni kívánja a kormány működését. A kereszténydemokraták kiemelten fontosnak tartják a nemrég lezajlott eucharisztikus világkongresszust, illetve azt, hogy a pápa maga is részt vett rajta. Simicskó István úgy fogalmazott, Magyarország megmutatta, hogy képes magas színvonalon megszervezni egy ilyen világeseményt, és ez a siker jó hírét vitte az országnak a katolikus világban.

„Nagy elismerés kísérte a rendezvényt, az pedig különösen fontos, hogy a pápa ezen a kongresszuson kiállt a családok mellett”

– mondta Simicskó István.

Az Origo cikke további részletekkel IDE KATTINTVA olvasható el.

Korábban írtuk