Hangsúlyozta: a magyarság története igen gazdag nemcsak sikerekben, hanem kudarcokban is, utóbbiak pedig megedzették a nemzetet.

Hirdetés

Az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola diákjai előtt arról beszélt: megdöbbentő, „hihetetlen kegyetlenséget gyakorolt” a csupán 18. évében járó uralkodó, Ferenc József a szabadságharc vezetőinek kivégeztetésével, és óriási hibának, bűnnek nevezte a magyar szabadságharc eltiprását.

A kereszténydemokrata politikus arra emlékeztetett: 1848 tavaszán Európa számos városában lángolt fel forradalom, de zömüket nagyon gyorsan leverték. Csak Magyarország tartott ki másfél éven keresztül, két nagyon erős hadsereggel szemben, óriási bátorságot tanúsítva.

Simicskó István szerint a 48-asok igazi titka az volt, hogy hihetetlen módon szerették a szülőföldjüket, a hazájukat a vértanúk pedig a legdrágábbat, az életüket adták a szabadságért.

Az igazi erő a hitben, a szellemiségben rejlik – hangsúlyozta a frakcióvezető, felhívva a figyelmet arra, hogy nehéz helyzetekben is ki kell állnunk a magyar szabadság mellett.

Hangsúlyozta: a történelem folyamat, amelyet karakteres politikusok írnak, majd arról beszélt a diákoknak, hogy megfelelő értékrenddel, hittel, szellemiséggel nyújthatunk az életben másoknál jobb teljesítményt.

Korábban írtuk