Hirdetés

Keresztes László Lóránt (LMP) is az előválasztást értékelte, szerinte ez ad reményt arra, hogy végre változás lesz az országban.

Szerinte az előválasztási kampányban a kormánypártok kampányoltak a legaktívabban, emellett aláírást gyűjtöttek az ellenzék ellen és ostoba, primitív lejárató videókat tettek közzé.

Kifogásolta, hogy a kormánypártok 24. alkalommal szavazták le az ügynökakták nyilvánosságát, hogy letették a kínai érdekeket szolgáló Budapest-Belgrád-vasútvonal alapjait, amely Mészáros Lőrinc cégének hoz újabb 300 milliárd forintos megrendelést. Szijjártó Péter a paksi beruházás tervdokumentációjának elutasítása miatt nem a magyar embereknek adott magyarázatot, hanem azonnal Moszkvába repült, mert berendelték a Roszatomhoz – mondta.

Hozzátette: az ellenzék jelenleg szakmai szervezetekkel keresi a megoldást azokra a problémákra, amelyet a Fidesz-KDNP kormányzása okozott.

Korábban írtuk

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára szerint az a párt, amely Gyurcsány Ferenccel szemben jött létre, most neki kampányol. Azt mondta, Gyurcsány Ferenc rendkívüli módon szereti a hatalmat, átmentette magát a rendszerváltáskor és 2009-ben is.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc nem egy olyan ember, aki a második vagy a harmadik helyre jelentkezik be, ha egy listán rajta van, ha egy kormányban szerepet vállal, akkor ő első akar lenni.

Közölte, a magyar politikai megújulás alapja lenne a baloldalon, ha Gyurcsány Ferencet egyszer és mindenkorra ki tudnák zárni saját politikai körükből.

Véleménye szerint nem történt semmi lényegi változás a baloldalon, ugyanaz a baloldal vezetője, mint aki 2006-ban az őszödi beszéd, aki 2008-2009-ben a megszorítások idején volt. Az egész előválasztás arra volt jó, hogy Gyurcsány Ferenc hatalmi túlélését minden neki behódoló párt megsegítse.