A magyar jogállamot érte terrortámadás 2006 őszén
Szerda este az Eiffel Műhelyházban mutatták be Skrabski Fruzsina és Bodoky Tamás Áldozatok 2006 című dokumentumfilmjét. A vetítésen a stáb tagjai, a szereplők és a sajtó képviselői vettek részt.A film vetítését Skrabski Fruzsina és Bodoky Tamás beszéde előzte meg. A politikai paletta ellentétes oldalán álló alkotók elmondása szerint 2006 ősze minden magyar ember közös története: minden politikai oldal számára ugyanolyan fontos kell, hogy legyen, mivel egy példanélküli hatalmi visszaélés áldozata lett a teljes magyar társadalom. Nemcsak a tüntetőket, nemcsak a polgári jobboldalt, hanem a teljes magyar jogállamot érte terrortámadás 2006 őszén.
Az Áldozatok 2006 érthető és átélhető lesz azok számára is, akik amúgy nem foglalkoznak politikával. Az alkotók igyekeztek minden érintettet megszólaltatni, minden oldalt és szempontot bemutatni. Akik biztosak voltak az ártatlanságukban, azok nem tértek ki a kamera kíváncsiskodása elől. Éppen ez lehet a magyarázata annak, hogy egyetlen érintett rendőri vezető sem szólalt meg a filmben. Az egyenruhások részéről mindössze hárman vállalták a szereplést, jellemzően olyanok, akik a rendőri túlkapásokat beismerték és a rendőri hivatás védelmében igyekeztek helytállni a kollégáik nevében.
A film egyik erénye éppen az, hogy nem foglal állást, nem áll be a tüntetők vagy éppen a rendőrök mögé. Nem is tehetné, az események részletes feldolgozása után ugyanis rá kell jönni, hogy a rendőrök éppúgy áldozatok voltak, mint a civilek. A hatalom szándékosan dobott oda a tüntetőknek felkészületlen rendőröket, hogy minél nagyobb botrány legyen, a fókusz pedig lekerüljön az őszödi beszédről.
A vetítésnek különös hangulatot adott az, hogy jelen volt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is. Miközben a 2006-os kormánytagok, tisztviselők, rendőri vezetők végtelenül cinikus mellébeszélése futott a vásznon, eszünkbe juthatott, hogy a főpolgármester vajon mit gondol a film láttán. Hiszen 2006-ban a Gyurcsány-féle Miniszterelnöki Hivatal politikai tanácsadója volt. Igen, a 2006 őszi események egyik fő felelőse mellett ült és tanácsokat adott neki… talán a tüntetések kezelésével kapcsolatban is. Bármit is gondolt, a többi nézőben felmerülő kérdésekre a főpolgármester jó eséllyel tudja a választ.
A film az első kockakő elhajításától meséli el a történetet, a befejezés tekintetében azonban sokakban jogos hiányérzet marad. Nem tesz jót az ember hangulatának az a tudat, hogy az elkövetett bűncselekményeknek semmilyen következménye nem lett a valódi felelősökre nézve. A néző újra átéli a 2006-os események traumáját, a katarzis pedig újra elmarad.
Nincs elszámoltatás, nincs szembenézés, nincs szembesítés, nincsenek felelősök.
Gyomorforgató az a cinizmus, amivel az akkori budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter kommentálta az eseményeket. Tudta jól, hogy az érinthetetlenek közé tartozik, ezt azzal is megerősítette az akkori hatalom, hogy kitüntették „helytállásáért”.
Félő, hogy a 2006-os eseményekkel éppen úgy jár a magyar társadalom, mint a rendszerváltással. A párhuzam nem túlzó: a másfél évtizeddel ezelőtti kormányellenes tüntetések éppúgy korszakhatárként kerülnek a magyar történelembe, mint az első szabad választás megszervezése.
