Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A béremelkedés üteme valamivel lassabb a tavalyinál, amikor elérte a 11 százalékot. Az országon belüli eltérés ugyanakkor jelentős. Budapesten a fizikai órabérek megközelítik a kétezer forintot, míg a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon mindössze 1300 forint körül mozognak. A középvezetők fizetése jóval kevésbé, körülbelül négy százalékkal nőtt a vizsgált időszakban. Az elemzés rámutat, hogy 

az alacsony bérnövekedés ellenére jelentéktelen volt a kilépések mértéke. A munkavállalók azért maradtak munkahelyükön, mert a béren kívüli juttatási elemek mértéke elfogadható volt számukra, még ha az alapbér jelentősen nem is nőtt.

Jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelése nyomán folytatódik a fizikai munkakörökben a járvány előtti években jellemző, több mint 10 százalékos éves bérfelzárkózás.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.