A ló miatt az öttusa elveszett? Kasza Róbert nem fogalmaz diplomatikusan
Valószínűleg sokan emlékeznek még gyerekkorukból az „Egy szög miatt…” kezdetű versre – nos, az öttusa hasonlóan járhat, a ló miatt a sportág elveszhet. Bár az elmúlt évtizedekben rengeteg változás történt, olyan még nem fordult elő az öttusa történetében, hogy komplett sportágat kidobtak volna. A nemzetközi szövetség vezetése – a versenyzők, edzők és szakvezetők teljes kihagyásával – a sportág megmentésére hivatkozva törölte a lovaglást, és kimondta az ítéletet: lódulj! Úgy tűnik, ezt a 2024-es párizsi olimpia után esedékes változást már nem veszi be a sportágban szereplők gyomra, soha nem látott, széleskörű összefogással állnak ki a lovaglás és az öttusa mellett. A demokrata.hu-nak Kasza Róbert világ- és Európa-bajnok keserűen nyilatkozott.– Bár a tokiói olimpián kapta fel a fejét az egész világ, hogy egy ló miatt a verseny elveszett, de sok öttusázó mesélhetne még arról, mennyire meggyűlt a baja a lovakkal a pályafutása során egy-egy versenyen. Sőt nekünk, magyaroknak is vannak keserű emlékeink emiatt olimpiákról, és te is szenvedtél súlyos sérülést versenyen. Mégsem hallottam soha, hogy a lovaglást ki kéne venni az öt tusa közül, mert „problémás”.
– Mert nem ez a megoldás! Felülről, erőből meg pláne nem lehet semmit megrendszabályozni. Huszonhét éve öttusázom, 1994-ben kezdtem, azóta része a sportágnak a folyamatos és felülről vezérelt „szabálymódosítósdi”. Ha végigtekintek ezen a bő két és fél évtizeden, egyáltalán nem éreztem, láttam, hogy akár csak száz nézővel többet tudott volna behozni a tisztelve szeretett elnökünk. (A Nemzetközi Öttusa Szövetség elnöke 1993 óta Klaus Schormann – a szerk.) Érdekes, hogy amikor 1999-ben a Margitszigeten rendeztünk öttusa-világbajnokságot, 20-22 ezer ember szurkolt a helyszínen és fantasztikus volt a hangulat. De említhetném a 2006-os budakalászi Európa-bajnokságot is, ahol szintén több ezren kilátogattak a versenyekre. Én csak archív felvételen láttam az 1969-es öttusa vb-t, amikor Balczó András tízezer ember bíztatása mellett futott a hármashatár-hegyi reptéren és negyedszerre lett világbajnok. Lehet azt mondani, hogy változnak az idők, de mégis három eseményt mondtam, három különböző időpontban, a közös bennük, hogy Magyarország rendezte ezeket. Meggyőződésem, hogy attól függetlenül, ötnapos vagy éppen egynapos az öttusa, igenis népszerű. A nemzetközi szövetségnek vennie kéne a fáradságot, és nem állandó szabálymódosításokkal, hanem komoly marketingfogásokkal kellene fejleszteni az öttusát. Ahogyan azt több sportág már évek óta megtette.
– Ahogy említetted, a pályafutásod alatt többször átéltél szabálymódosításokat, nem érzed, hogy bármelyik is a sportág javára vált volna?
– Nem mondanám… Az összes kísérlet közül az 1994-től 2008-ig tartó időszak volt talán a leginkább embert próbáló, amikor egy nap alatt zajlott le a verseny és az öt számot akkor még külön rendezték. A kombinált versenyszámot (lövészet és futás összevonva) 12 éve vezették be, ígéretes változásnak indult a visszajelzések alapján, izgalmassá és látványosabbá tették a sportágat, végletekig kiélezett küzdelmeket lehetett látni. A probléma, hogy egyáltalán nem aknázták ki a benne rejlő lehetőséget. Miután leginkább a biatlonhoz hasonlítják a kombinált számot, érdemes megnézni a kettő közötti hatalmas különbséget. Hiába téli sportág és a mínusz fokok, ott több tízezren szurkolnak, kiabálnak, üvöltenek a helyszínen az emberek. Hozzáteszem, az elnökünk által vezetett nemzetközi szövetség keretein belül működött korábban a biatlon és a triatlon is, mindkettő kivált és azóta mindegyik sportág fénykorát éli. Beszélhetünk mi itt a kis sérelmeinkről, de valójában a UIPM vezetőinek motivációja, hogy még évekig ülhessenek a székükben és jó pénzt keressenek. Az eddig látottak alapján nem gondolom, hogy más motivációja lenne a drasztikus döntésüknek.
– Azért is érdekes a döntés, mert a lovaglás valójában látványos szám. Elgondolkodtató az is, ha a nehezítő körülményeket, amik komoly gyakorlást és felkészülést igényelnek, kihajítják egy sportágból, akkor magától a sportolótól is elveszik a küzdelem élményét, és abból, amiért az öttusa sport létrejött, nem sok marad. Megéri feláldozni a hagyományokat a nézettség és népszerűség kedvéért?
– A mai felgyorsult és teljesen kifordult világban ez marad… Az összes hagyományt meg kell szüntetni, újra kell értelmezni, vagy el kell törölni… Az öttusa is áldozatául esett ennek az új hullámnak. Bízom benne, hogy a november végi tisztújító kongresszuson figyelembe veszik azoknak az erős nemzeteknek a szavát, amelyek a versenyek résztvevőit, olimpiai és világbajnokokat adják. De sajnos nincsenek illúzióim, a UIPM vezetősége olyan helyzetet teremtett, ami alapján csak az történhet, amit ők akarnak. A 130 tagországból nagyjából 25-30 ország versenyzői képviseltetik magukat a világeseményeken. Nem bonyolult a matek, a száz tagország tulajdonképpen fontos döntéseket befolyásoló szavazógépként működik. Innentől megkérdőjeleződik az aktuális vezetőség demokratikus megválasztása, a sportág erőssége, illetve látható, hogy azoknak, akiknek valóban szívügye az öttusa, mekkora szelet jut a döntéshozatalban.
– Az elmúlt évtizedekben nem követte ekkora felháborodás a szabálymódosításokat, a vezetőség azt gondolta, a sportág alapját, a lovaglást simán kivehetik az öt tusa közül, és a versenyzők, edzők, szakvezetők ezt is elnézik? Szerinted ezúttal elszámították magukat?
– Biztos nem számoltak ilyen szintű felháborodással, mert eddig mindig mindent lenyomtak a sportolók torkán. Folyamatosan azt hallgattuk hosszú éveken keresztül, hogy a ti érdeketekben történik, nektek lesz jobb. Régi motorosnak számítok ebben a sportban, ezért nyugodtan kijelenthetem, hogy bárhol megfordultam a világban, nem tapasztaltam azt a minőségi versenyrendezést, amit itthon. Nem hiszem, hogy a nemzetközi szövetség vezetői akár egy gyufaszállal hozzájárultak volna ahhoz, hogy az öttusát jobban elismerjék, elfogadják és nézettebbé tegyék. Véleményem szerint a sportágamat is lehet olyan érdekesen és magas színvonalon közvetíteni, mint a biatlont vagy a triatlont. Még csak sok újdonságot sem kellett volna kitalálni, hiszen ez a két sportág megtette, elég lemásolni, ami bevált és integrálni az öttusába. Visszautalnék a ’99-es margitszigeti vb-re, amikor még nyomokban sem állt rendelkezésre ilyen technika, de a hazai szervezők mégis megoldották, hogy a nézők mindvégig láthatták a helyezéseket minden tus után, a szpíker folyamatosan segítette a közönséget abban, hogy éppen mi történik, miért és kiért kell szorítani. A szurkolók azt kapták, amire szükség van, izgalmat, látványt, drukkolást. Úgy érzem, mindent kivesznek, ami az öttusa lényegét adja. Szomorú vagyok és a keserűség árad belőlem, amikor ezzel kapcsolatban kell beszélnem.
– A nemzetközi szövetség „nyílt párbeszédet” ígér a reakciók hatására, mert ilyen nyomásra mégis muszáj reagálniuk. Mit gondolsz, lehet párbeszéd?
– Ezek inkább jól csengő, üres szavak. Több olyan versenyen részt vettünk az elmúlt években, amikor már szorult a hurok a vezetőink nyaka körül. Előfordult olyan kvalifikációs versenyen, hogy bojkottal fenyegettük az elnököt, akkor is fűt-fát ígért, a helyzet nem változott. Egy esetben eljutottunk addig, hogy nem álltunk rajthoz, annyira minősíthetetlen lovakat és akadálypályát kaptunk. Utólag ezt a lépésemet bánom, mert sportolóként el kellett volna indulnom, de tényleg botrányosak voltak a körülmények. Régóta gyűrűzik ez a probléma sportágban: igénytelen lovas pályát állítanak fel, ami nem követel lovas tudást. Ennek következményeként több nemzet versenyzője felmérte, ha ilyen silány a szint, akkor a lovas edzés helyett inkább a futásba tesz több energiát. Láthattuk, Tokióban hova vezetett mindez, egy élen álló síró lány drámája bejárta a világot. Közben elfelejtik megemlíteni az ok-okozatot. Ezért mondom én, mindig a fejétől bűzlik a hal. Lehet diplomatikusan fogalmazni, de attól még ez így van. Ez a felülről vezérelt sportág ide jutott. A tokiói esetre lehet hivatkozási alapként tekinteni, és akkor még a ló „bántalmazásról” nem is beszéltünk. Szeretem az állatokat és ha valaki szereti, annak megfelelő tisztelettel bánik vele. De itt is kezdünk elrugaszkodni a földtől. Jó lenne megmaradni a józan ész talaján.
– Az öttusa jelenlegi helyzetét elnézve hogy érzed, van jövőd ebben a sportágban?
– Úgy jöttem haza a tokiói olimpiáról, hogy nem így szeretném befejezni a pályafutásomat. (Kasza Róbert a 26. helyen végzett.) Megpróbálok a következő szezonokban olyan eredményt elérni, amivel eljuthatok 2024-ben Párizsba. Ez a bejelentés annyira hirtelen jött és váratlanul ért, teljesen leforrázott. Még akkor is, ha a lovaglás eltörlése a következő olimpia után lépne életbe. Remélem, úgy teszünk pontot ennek az ügynek a végére, hogy minden visszaáll a normális kerékvágásba, és akkor ugyanazzal a lelkesedéssel vágok neki a felkészülésnek, mint ami az elmúlt 20-25 évben jellemzett. A másik eshetőség annyira utópisztikus, hogy nem szeretnék számolni vele.