Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Áder János köztársasági elnök beszél, miután átadta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést Frantisek Mikloskónak, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa egykori elnökének az Országház Pázmándy Dénes-termében 2021. november 22-én

Frantisek Miklosko a kelet-közép-európai rendszerváltoztatásokban betöltött szerepe, valamint a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztését, illetve a két nemzet megbékélésének előmozdítását szolgáló törekvései elismeréseként vehette át a kitüntetést a köztársasági elnöktől.

Hirdetés

Frantisek Mikloąko a ceremóniát követően a térségben élő nemzetek összetartásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Azt mondta: nemzeteink az elmúlt évtizedekben óriási megpróbáltatásokon mentek keresztül, a feszültségek azonban felszínre hozták civilizációs karizmáikat. Ezek közül a nemzetet, a kereszténységet és a szabadságot említette.

Ezek alkotják történelmünket és közös kapcsolataink tengelyét. Ezek segítettek győzedelmeskedni a kommunizmus felett, és a jelenlegi, a Nyugattal szembeni konfliktus során is segíthetnek. Kötelességünk a Nyugat felé közvetíteni a tapasztalatainkat – mondta.

Az átadón elhangzott, hogy a Nyitrán született Frantisek Mikloskónak gyermekként lehetősége volt megismerni a szlovák-magyar békés együttélés mindennapjait.

Segítette a földalatti egyházat, és 1989-ben vezető polgárjogi harcosként hozzájárult a szabad vallásgyakorláshoz és ahhoz, hogy Szlovákiában az alapvető emberi jogok érvényesüljenek. Részt vett szamizdatok előállításában is.

Az 1990-es demokratikus választásokat követően választották meg a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének, majd 1992-től csaknem két évtizeden át a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) parlamenti képviselője volt.

Munkája során követte azt az alapelvet, hogy számarányától függetlenül minden nemzeti közösséget megillet az önazonossághoz, valamint az egyenlő méltósághoz való jog. Szabad György akkori magyar házelnökkel felismerték a két ország és a két törvényhozás együttműködésének jelentőségét, és a magyar-szlovák kapcsolatok két- és többoldalú keretek közötti erősítését szorgalmazták – hangzott el a méltatásban.

Frantisek Miklosko azon kevés szlovák politikus közé tartozik, aki a keresztény erkölcs és a történelmi tárgyszerűség szellemében megkövette a magyarokat az 1945-48-as évek jogfosztásaiért és sérelmeiért. Közéleti állásfoglalásaiban is következetesen támogatja Közép-Európa egységét, szorgalmazza a közép-európai sorsközösség tudatosítását – tették hozzá a méltatásban.

Korábban írtuk