Történelmi válaszutak

A színpad egy nagy sakktábla, a figurákat a szereplők mozgatják. De vajon ki a bábu, és ki a játékos? Uralja-e saját életét, saját politikáját Erdély szangvinikus, önkényuralomra hajlamos, kicsapongó életvitelű fejedelme, Báthory Zsigmond? Mit hoz a bécsi udvar és Erdély szövetsége, lehetséges-e vonzalom Zsigmond és Habsburg Mária Krisztina főhercegnő politikai érdekházasságában? Irányíthatja-e a dühkitörésekre hajlamos fejedelmet a csendes szavú, törékeny hitves? Feslett szajha-e a székely elöljárót megölető fejedelem ágyasává szegődő özvegy, vagy népe áldozatkész hőse? Sötét múltak, személyes tragédiák, áradó érzelmek, titkolt vagy titokban megvallott szerelmek, ravasz cselszövések kavarognak a Habsburg-udvar és a török Porta között őrlődve egyensúlyozó XVI. század végi Erdélyben játszódó drámában a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház (MKUK) elő­adásában. A Pozsgai Zsolt írta, Szigeti Réka dramaturg által színpadra alkalmazott, Kálló Béla Jászai Mari-díjas művész által rendezett Zergetánc finom érzékenységgel, árnyalt, életszerű karakterekkel fejti föl a konfliktusrétegeket. Megmutatva a bárdolatlan, élveteg dúvad, Báthory Zsigmond – Boros Ádám brillíroz a szerepben – esendő, már-már megszánható oldalát és a geopolitikai érdekek miatt vele házasságba kényszerített bájos-kemény Mária Krisztina lelkierejét (Stelly Zsófia mélyen átélt alakításában). Egyszersmind megvilágítva a szuverenitást eltaposni akaró nyugati hatalmi törekvések és a kelet felől sötétlő oszmán hódítás által egyaránt fenyegetett korabeli Közép-Európa dilemmáit. Mindez ráébreszti a nézőt, hogy ma ugyanezzel szembesülünk, csak más módon. Báthory Zsigmondot elsöprő erejű hitelességgel alakítja Boros Ádám, a bájos-kemény Krisztina főhercegnőt pedig mély átéléssel Stelly Zsófia kelti életre. Nemkülönben felejthetetlen a rideg-cinikusan célorientált Alonso Carrillo jezsuita atyát megformáló Dóczy Péter játéka.

A Vörös Pimpernel elsőre könnyedebb hangvételű alkotásnak tűnik, ám az Orczy Emma bárónő azonos című regényéből, szintén Szigeti Réka által színpadra írt, Krizsik Alfonz rendezte előadás nagyon is komor. Az először 1905-ben angolul megjelent remekműből öt brit filmes adaptáció és egy amerikai musical is készült, Magyarországon viszont a feledés homályába merült, a kommunizmusban pedig betiltották. Ilyen értelemben is hiánypótló előadás ez az MKUK-tól, amely karakteresen jeleníti meg a normalitás és az ideológiavezérelt jakobinus diktatúra összeütközését, valamint a látszatra bohókás angol arisztokrata, sir Percy Blakeney (Illés Dániel) és felesége, az egykor ünnepelt párizsi díva, Marguerite (Bach Zsófia) menthetetlenül megfagyni látszó házasságának feszültségeit, amit a jakobinus terror Londonban szaglászló titkos ügynökének jelenléte is fokoz. A jakobinusok által halálra szánt francia arisztokratákat bravúros akciók sorozatával mentő titokzatos Vörös Pimpernelre vadászó Chauvelin (Boros Ádám) ugyanis egykor szerelmes volt Lady Blakeney-be. Személyes gyűlöletéből fakadóan így kéjjel kényszeríti kémkedésre a párizsi diktatúra fogságában lévő testvére életével zsarolva az egykori francia színésznőt. Az összeomlás széléről azonban hősies küldetéssel, férjét mentve – a rejtélyes Vörös Pimpernel persze nem más, mint a pipogyának tartott Sir Percy – visszaforduló asszony hőssé nemesedik, az önmagát felfaló, saját tömeggyilkosait is vérpadra küldő diktatúra pedig megbukik. Ám hiába lövi főbe magát Chauvelein, a társadalmat megfélemlítő ideológia, a kiválóság gyűlölete, az őrült egyenlősdi, a szabadság-egyenlőség-testvériség képtelen és feloldhatatlan önellentmondása máig velünk van.