Csillagokkal takarózni
PajtaKult néven kulturálishálózat-építő projektet indított a Fonó, amelynek keretében a magyar vidék legkülönbözőbb településein működő pajtákat, izgalmas kulturális funkciójú ipari létesítményeket igyekeznek összefogni. A cél: rendszerben gondolkodni a közösségek szervezőerejéről, potenciális helyszíneiről.
A Fonó Budai Zeneháznak a kezdetektől meghatározó helyszíne volt a Fonó Pajta, az intézmény e tágas helyiségében nép- és világzenei koncerteket, táncházakat tartottak. Horváth László, a Fonó ügyvezetője az országban járva talán ezért is figyelte érdeklődéssel, hogy az övékéhez hasonló, ám tradicionális népi építészeti múltú pajtákban, csűrökben a zene, a tánc, az építészet, a gasztronómia, vagyis a kultúra hagyományos és modern formái egyre inkább otthonra találnak. Így jött az ötlet: érdemes lenne összefogni a Kárpát-medence-szerte működő vagy a megmentésre váró pajtákat, malmokat. Szeptember elején elindult a PajtaKult program, amelyhez azóta az őriszentpéteri Pajtaszínház, a szentendrei skanzen Kisbodaki pajtája, a lovasi Márffy Ház, az üllési Pusztaszínház, a Katlan Tóni veresegyházi malma mellett közel hatvan pajta csatlakozott, köztük már érvényes közösségi térként működő és felújításra, tartalommal való megtöltésre váró épületek. A Nemzeti Kulturális Alap és a Petőfi Kulturális Ügynökség az ügy mellé állva százmilliós nagyságrendben támogatja a projektet.
Újraálmodott világok
Adódik a kérdés, miért éppen a vidék elhagyatott mezőgazdasági épületeit szemelték ki a célra. A válasz egyszerű. A pajták legtöbbje műemléki szempontból értékes darabja egy-egy adott tájegység népi építészetének, miközben a lehető legváltozatosabb funkciókat lehet hozzájuk rendelni: szálláshely, étterem, kiállítótér működhet bennük, kulturális rendezvények helyszínei lehetnek; a lényeg, hogy a közösség által kedvelt térként működjenek.
– Európa-szerte számos példa akad arra, hogy a régi épületeket modern konstrukciókkal párosítva kortárs megoldások születnek. A pajta építészeti kuriózum és felszabadító térélmény egyszerre. Paradoxon, hogy a régiek hatvan-nyolcvan négyzetméteres, háromosztatú parasztházban élték le az életüket, amely mögé négyszáz négyzetméteres pajtát emeltek, sokszor időtállóbb építőanyagból, mint a lakóépületé – magyarázza Horváth László, aki nemcsak a Fonó, immáron a PajtaKult kulturális igazgatója is. Szerinte e közösségi térként is működő műemlékek tökéletesen illeszkednek a változóban lévő kultúrafogyasztási szokásokhoz. Annál is inkább, mert manapság a természetközeli hangulatot keresik az emberek; elfeküdni a fűben, távolabb a zajtól, a tömegtől. Ezért is óriási tévedés, hogy sikeres koncertek kizárólag nagyszínpadon képzelhetők el: messze nem a terem nagyságában mérhető egy kulturális produkció jelentősége.
– A dél-alföldi Üllés Pusztaszínháza kamillamező mellett épült, és a helyi néptáncegyüttes nyári táborainak helyszíne. A falu vezetői, lakói rájöttek, az épület sokkal több lehetőséget rejt magában, és ma már a fiatalokat odavonzó könnyűzenei koncerteket is szerveznek ide. A település melletti erdőben őzekkel találkoztunk, éjjel pedig a teljes nyári égbolt ragyogott a fejünk fölött: csupa rendkívüli élmény. Ez a helyszín már most nyertese a programnak – hoz egy jellemző példát Horváth László. Szerinte egy-egy ilyen újraálmodott térbe sokkal szívesebben mennek a művészek koncertezni, mint egy leromlott állapotú vidéki művelődési házba.
– Minden pajta mögött markáns emberi gondolat van, szent őrültek munkája, akik időt, pénzt, energiát ölnek a küldetésükbe. A turai pajta tulajdonosa például évekig költötte a milliókat a fenntartásra úgy, hogy a házat csak a helyi közösség használta. Mostantól számukra is jóval nagyobb lehet a merítés, hiszen ők is felkerültek az országos pajtatérképre – mesél még a program hozadékairól az igazgató. Az örökség védelme mellett a pajtaépítészet ráadásként annak a lehetőségét is magában hordozza, hogy az arculati és szerkezeti megújítással, kortárs megoldásokkal élhető tereket megfogalmazó, új építészeti irány jöhet létre.
A görhe metamorfózisa
A Katlan Tóni Kultúrkonyha a veresegyházi malomban talált otthonra. A hagyomány szerint a kétszintes házat 1920-ban egy dühös gazdaasszony pénzéből emelték, akit módfelett bosszantott, hogy minduntalan megvárakoztatják a fóti malomban. Az államosítás óta egyre csak romló épületbe tíz éve étterem és rendezvényhelyszín költözött, így a funkciókat tekintve nem is változott oly nagyon a XX. század eleje óta. Hajdanán, mivel a búza őrlése napokon át is eltarthatott, a várakozó parasztok hosszasan beszélgettek, és persze falatozgattak is a molnár feleségének főztjéből; számos fogás őrzi a „molnárné módra” kifejezést. A malom tehát egykor közösségi térként is működött, ahogyan a veresegyházi teszi ezt ma is – ottjártunkkor éppen a Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák lépett fel. A szünetben Ferenczi György elmondta, ennek a fajta koncertezésnek számos előnye van: mivel intimebb a tér, sokkal közelebb van hozzájuk a hallgatóság, jobban érzékelik a reakciókat is, számára ezért mindig különleges élmény ilyen közegben muzsikálni.
A Katlan Tóni Kultúrkonyha pedig az ételek frontján is képviseli a PajtaKult szellemiségét.
– Sokszor tapasztaltam, hogy sokan a leegyszerűsített töltött káposzta és gulyásleves perspektívájából nézve nem igazán veszik észre gasztronómiánk valódi értékeit – mondja a tulajdonos Novotny Antal. Úgy látja, ez a Kádár-korra vezethető vissza, amikor is a gasztronómia fogalma a táplálkozásra redukálódott, Túros Emil és Venesz József pedig megírták a szocialista szakácsbibliát, a világ egyetlen törvényerőre emelt szakácskönyvét. Úgy, hogy a hétköznapokban még a legelemibb alapanyagokat is bajos volt beszerezni, nemhogy a szakácskönyvben szereplő barokkos receptekhez szükséges hozzávalókat.
– Mi a küldetésünket éppen ezért a Kádár-kori magyar konyha ellenpontjaként fogalmaztuk meg. Az elődeinktől színes, gazdag étkezési kultúrát örököltünk, a Kárpát-medence gasztronómiai hagyományait kortárs módon szeretnénk megmutatni a tányéron – szögezi le Novotny Antal. Jó példa erre a görhe nevű sütemény: a kukorica, tej és cukor hármasából készített parasztkeksz Katlan Tóninál éttermi desszert lett, morzsolt görhével, aludttejhabbal és friss eperdzsemmel. Az inspirációért igazán nem mennek messze: Novotny Antal a néprajz szerelemese, egy-egy étel történetével kapcsolatban sokszor még néprajzkutatókkal is konzultál. De még számára is megdöbbentő élmény volt azzal szembesülni, milyen mély kötődés fűzheti az embert az ételhez.
– Az egyik fesztiválon juhtúrós puliszkát készítettünk, és egy néni másfél órán át képes volt várni arra, hogy még egyszer megkóstolhassa: újra akarta élni gyerekkorának ízeit. És ez nemcsak a személyes múltunkhoz, hanem a kultúránkhoz is erős kötelék.
Instaképes kultúra?
A PajtaKult stábja persze nemcsak a múltra figyel, igyekeznek a mai kornak megfelelő kommunikációs formában, például filmek segítségével is eljuttatni a Pajta-életérzést a közönséghez. Ebben a feladatban kapott szerepet Mezei Dániel korábbi sportriporter, műsorvezető, aki építészet iránti érdeklődése miatt keveredett a program közelébe. Ahogy meséli, korábban is foglalkozott építészeti témájú filmekkel, a közelmúltban bejárta Erdélyt, a forgatás alatt olyan nagyszerű tervezőkkel hozta össze a sors, mint mások mellett Esztány Győző, aki organikus építészként csűrök, pajták újra hasznosításával, megmentésével foglalkozik.
– Az új életre keltett erdélyi pajták egyik legjobb példája a csíkdelnei, amelyet zseniális módon alakítottak át szálláshellyé padlófűtéssel és más komfortos megoldásokkal. Megdöbbentő volt látni, milyen lehetőségeket rejtenek ezek a régi épületek – magyarázza Mezei Dániel, hozzátéve, hogy a Varga Ádámmal közösen forgatott filmjüket a Hír TV azóta le is adta. Közben Varga Ádám projektmenedzserként belekeveredett a fonós pajtaprogramba, az erdélyi munka után pedig gondolkodás nélkül szavazott újból bizalmat Mezei Dánielnek. Így ismét közösen készítenek filmeket, azaz pajtabemutatókat, rendezvény-összefoglalókat, élő közvetítéseket, vlogokat, podcastokat a közösségimédia-felületekre, és havonta egy magazinműsort a Hír TV számára. Varga Ádám hangsúlyozza, nagyon fontos a friss látásmód, a pörgős, izgalmas képi világ, hiszen ez a feltétele, hogy a fiatalok egyáltalán rákattintsanak a tartalmakra.
– Lokális közösségek hálózatát szeretnénk kiépíteni, ám ehhez fontos, hogy a helyi kis közösségek kapcsolódjanak egymáshoz. Ezt ma leginkább az online térben lehet megtenni – mondja Varga Ádám. Mezei Dániel szerint ez már csak azért is óriási kihívás, mert egyelőre nincs igazán átfedés a népi kultúra iránt érdeklődő törzsközönség és a közösségimédia-felhasználók közt, így érdekes kísérlet, hogyan lehet a magaskultúrát beemelni az Instagram és a Facebook világába. Úgy véli: kikerülhetetlen, hogy ott legyenek e platformokon is, ám a televízió súlyt ad a produkciónak, nem beszélve arról, hogy a tévéadás nézettsége még mindig többszöröse a közösségi oldalakra feltett anyagokénak.
– Ennek a fajta rendhagyó közösségteremtésnek a lényegét szeretnénk megragadni és megmutatni a nézőknek: ott, helyben hozzuk össze a helyi borászt, gasztronómiát, népzenét; megmutatjuk a tájat, az építészetet. Első forgatásunk a szentendrei skanzenben zajlott, a második anyagot az egyik legjobban sikerült pajtaprojektről, a Baranya megyei Hosszúhetény Almalomb rendezvényházról készítettük. Utóbbi egy különösen értékes építészeti gondolat eredménye: az Ybl-díjas Pelényi Margit építész szervesen a régi nyomán formált valami egészen újat – teszi hozzá még a műsorvezető.
A szavai pedig jól rímelnek Szarvas József Kossuth-díjas színész és pajtatulajdonos gondolataira is, aki szerint a pajtának mint térnek nemzetépítő víziója van. Hiszen tudomásul kell vennünk: napjainkban a régi az új.
