Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

– Miniszteri biztosként a helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítéséért felel. Az elmúlt egy évben melyek voltak a legjelentősebbek ezek közül?

– A Magyar falu programot emelném ki, amely az ötezer fő lélekszám alatti településeket érinti. Ilyenből 2870 van Magyarországon, és ez a települések több mint 70 százalékát jelenti. A 23 megyei jogú város fejlesztéseit támogató Modern városok program esetében Orbán Viktor miniszterelnök személyesen egyeztetett a megyeszékhelyek vezetőivel, a beruházások egyedi szerződések alapján valósulnak meg. Több mint 2800 településsel azonban lehetetlen egyenként tárgyalóasztalhoz ülni, ezért a Magyar falu program koncepciója széles körű párbeszéd során formálódott ki. A számos szakmai egyeztetésnek köszönhetően 2019-ben a kormány el tudott indítani egy összetett támogatási rendszert a kistelepülések számára. A program rendkívül kedvező fogadtatása és sikere következtében évről évre bővül, mind az anyagi erőforrások, mind a támogatási lehetőségek tekintetében.

– Hogyan bővültek a források?

– 2019-ben 150 milliárd forint állt rendelkezésre, tavaly már 210, az idén pedig több mint 270 milliárd. Az összeg jövőre is tovább nő: 300 milliárd forintra rúg majd. A Magyar falu program legnagyobb részben hazai forrásból működik, ami jól mutatja a magyar gazdaság teljesítőképességét.

Korábban írtuk

– Mit tart a program legfontosabb eredményének?

– A falusi csok eddig 27 ezer falusi család otthonteremtését segítette elő. A falusi útalapból, amely a településeket összekötő mellékutak állapotának javítását támogatja, 2021 végéig háromezer kilométernyi út újul meg. 1700 falu tudta lecserélni a teljes orvosi és védőnői eszközparkját, több mint 500 rendelőt renoválhatnak, valamint közel 430 szolgálati lakás kiépítésére, felújítására kerül sor közfeladatot ellátó személyek, például orvosok, védőnők, pedagógusok, körzeti megbízottak számára. 700 falusi óvodát és iskolát tudtunk rendbe hozni, valamint átadtunk közel kétezer óvodai játszóudvart és közterületi játszóteret. A program legfontosabb célja, hogy megállítsa, majd megfordítsa a népességfogyást a kistelepüléseken.

– Sikerült?

– Igen. Alig három év alatt, ezer településen már sikerült. Minden hiedelemmel vagy álhírrel ellentétben a magyar kistelepüléseken jó élni, vonzzák a külföldieket is, akik egyre nagyobb számban költöznek a magyar vidékre. Nagy könnyebbséget jelent a települések számára, hogy a pályázati rendszer egyszerű, gyors, önerőre nincs szükség, és az elnyert támogatás a döntéstől számított öt napon belül a települések rendelkezésére áll. Mivel hazai forrásról van szó, egyedül a magyar állam határozza meg a feltételeket.

– Mennyire rugalmas a pályázati rendszer?

– Az előző évi tapasztalatokat mindig felhasználjuk a következő esztendőben, és amelyik pályázat sikeres volt, az biztosan folytatódik. Figyelembe vesszük a települések igényeit, ezért indítottuk útjára az idén a kisboltok megnyitását támogató programot. Sok faluban az alacsony lélekszám miatt veszteségesen üzemeltek az alapvető élelmiszereket árusító kisboltok, és bezárni kényszerültek. A programnak köszönhetően 1415 üzlet kapott fejlesztési támogatást, és 121 olyan faluban nyílik kisbolt, ahol korábban nem volt. A pályázati elem része a bértámogatás is, amely segíti az üzlet fennmaradását.

– Egy kicsi faluban nem mindig könnyű olyan embert találni, aki ért a pályázatíráshoz. Az ilyen helyeken élők mire számíthatnak?

– A Miniszterelnökség fontosnak tartja, hogy az igények ne vesszenek el a bürokrácia útvesztőiben, ezért olyan támogatói hálózatot hoztunk létre, hogy a települések, a civil vagy egyházi közösségek vezetői közvetlen kapcsolatba tudjanak lépni velünk, és rendszeres az egyeztetés Gyopáros Alpár kormánybiztos és a települések vezetői között is.

– A miniszteri biztosi feladatai között szerepel a program népszerűsítése is. Ez mit jelent pontosan?

– Varga László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő tette népszerűvé azt a mondást, ami a marketing alaptétele, hogy „tedd a jót, és beszélj róla!”. A Magyar falu program az egész országot átszövő, minden kistelepülésen jelen lévő sikeres kezdeményezés. A magyar falvak fejlődése közös siker, amely a magyarok munkájának és a hazai gazdaság jó teljesítőképességének köszönhető. Beszélni kell a saját eredményeinkről, mert ez a nemzeti önbecsülés fontos része. A kistelepüléseken olyan fejlesztések zajlanak, amelyekre évtizedeket vártak az ott élők, ráadásul a beruházásokat helyi vállalkozók valósítják meg, akik munkát adnak az ott élő embereknek. Egy kistelepülés életében nem csak az számít ünnepnek, ha több tízmillió forintból felújítanak egy épületet. A civil szervezetek különböző rendezvényekre, falunapok megtartására is tudnak pályázni, és a néhány millió forint elnyert támogatásból olyan programokat szervezni, amelyeknek közösségmegtartó ereje van, és messzire viszik a falu hírét.

– E fejlődő települések számára mi a következő választások tétje?

– A kérdésre hadd válaszoljak nemcsak mint miniszteri biztos, hanem mint kereszténydemokrata politikus és három gyermek édesapja. 2010 óta olyan politikai közösség vezeti hazánkat, amelynek fontos a magyarság múltja, jelene és jövője. A kettős állampolgárságról tartott népszavazás után álmodni sem mertük volna, hogy 2021-ben több mint egymillió új magyar állampolgár lesz. Ez már önmagában kiemelkedő történelmi korszakká teszi az elmúlt tíz évet. A Gyurcsány-kormány idején álmodni sem mertünk olyan családtámogatási rendszerről, amelyet a mai fiatalok már természetesnek vesznek. Az Orbán-kormány fel meri vállalni a keresztény civilizációhoz való tartozást, és folytatja azt a sok évszázados hagyományt, hogy küldetésünk van a keresztény Európa védelmében. A kormány zászlóvivőjévé vált annak a mozgalomnak, amely meg akarja védeni a keresztény értékeket. Gondoltuk volna 2010 előtt, hogy Magyarország anyagi eszközökkel fogja segíteni a világ más részein üldözött keresztény közösségeket? Itt is érvényes a tedd a jót, és beszélj róla elve.

– Lehet, hogy újjászületik a magyar falu?

– Igen. Az Orbán-kormány felismerte a magyar falu fontosságát. Ezt a történelmi örökséget minden kormányzatnak kötelessége erősíteni. Viszont a legtöbb támadást azoktól kapjuk, akik ezeket az eredményeket el akarják törölni, és ne legyenek kétségeink, kormányra kerülve nem törődnének a magyar falvakkal, pedig a magyar vidék fejlesztése terén is bőven van még mit tenni. A választások tétje az is, hogy tudjuk-e ezt a munkát folytatni, vagy pedig befejezetlen marad a magyar vidék felemelése.