Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Gergely plébános és Bonaventura káplán
Hirdetés

Vasárnap reggelre találkozót beszéltünk meg a békési plébánossal, hogy elbeszélgessünk a papi hivatás születéséről, a hívek szolgálatáról, a kereszténység jelenéről és jövőjéről. Megérkezésünkkor szemerkélő eső fogadott minket, heves szél fújt, szürke és fekete felhők takarták el az eget. A templom igazi menedékké vált, fizikailag és lelkileg egyaránt. Mikor beléptünk, a szertartás már elkezdődött, az oltár előtt Ft. dr. Esiobu Anayo Augustus, Ágoston atya állt, a legszentebb áldozat bemutatására készülve.

Viharsarki Szent Péter

Az afrikai pap a hívek szeretetétől övezve teljesíti hivatását. Plébánosi teendői mellett Szegeden, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán pasztorális teológiát tanít. Hogy tudós pap, az prédikációjából is kitűnik. A 46 éves atya professzionális retorikával szólítja meg a híveket.

„Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen” – ismétli el többször Jézus igéjét.

Az atya enyhe akcentussal beszél magyarul, ez azonban egy cseppet sem zavaró. Teljes beleéléssel prédikál, gesztikulál, játszik a hangjával, olyan, mintha egy filmszínész állna az oltárnál, aki tökéletesen átéli a lelke legmélyéig hívő papot. Ez azonban nem színészi munka, Ágoston atya a szív bőségéből beszél.

Korábban írtuk

De hogyan lett a Békés megyei katolikus szórvány pásztora egy afrikai pap? A nigériai Ágoston atya mélyen hívő katolikus családban nőtt fel, már gyermekként papnak készült, a hivatástudat korai megjelenése ugyanis nem számít rendkívülinek szülőföldjén. Hazáját, Nigéria délkeleti, katolikus vidékét a keresztények földjének nevezi. Nigéria lakosságának a fele keresztény, többségében katolikus, a másik fele muzulmán. Több nagyobb törzs él egymás mellett, Ágoston atya a tisztán keresztény igbókhoz tartozik. Arrafelé a rózsafüzér-társulatokat gyermekközösségek alkotják, és minden utcában van egy ház, amelynek udvarán a környékbeli gyerekek összegyűlnek, hogy együtt imádkozzák a szentolvasót. A gimnázium befejezése után Ágoston atya felvételt nyert a papi szemináriumba, ekkor vette kezdetét az afrikai legényke istenes utazása. Aztán a Fennvaló úgy rendelte, hogy 2000-ben, akkor még turistaként Magyarországra utazzon. Előtte annyit tudott rólunk, hogy van egy magyar szent, Elisabeth of Hungary, akinek ünnepét minden évben megülték a nigériai szemináriumban.

– Szent Erzsébet napján elmeséltük a szent, Magyarországi Erzsébet legendáját. Szeretetszolgálata, szegényekkel való törődése az egész világon példaértékű – emlékszik vissza az atya.

Mikor Magyarországra érkezett, a váci központba ment, hogy megismerje magyar paptestvéreit. A kispapok örömmel fogadták, egy diakónushallgató körbekalauzolta az egyházmegye legfontosabb keresztény emlékein. Ágoston atya hamar szívébe zárta hazánkat. Mivel nálunk kevés a papi és szerzetesi hivatás, a vezetők támogatták az afrikai atya szolgálatba állását, Bíró László püspök és Bábel Balázs kalocsai érsek örömmel engedélyezték felvételét a magyar szemináriumba, végül 2004-ben pappá szentelték. Érkezése óta 21 év telt el, azóta pedig új otthonra lelt nálunk.

Mikor az atyát arról kérdeztük, hogy ennyi év távlatából milyen eltéréseket lát az európai és az afrikai kereszténység között, hosszan elgondolkodott a válaszon. Látható volt, hogy keresi a megfelelő szavakat, amelyekkel senkit nem bánt meg, de mégis érthetővé teszi a különbségeket.

– Afrikában nagyobb az öröm és a hit. Az európaiak közül sokan úgy tekintenek a kereszténységre, mint valamiféle kulturális hagyományra, nekünk, afrikaiaknak azonban a kereszténység nem kultúránk, hanem az eleven hitünk, a vallásuk.

Mindez a papi hivatásokon is érezteti hatását. Hazánkban évente alig két tucat papnövendéket szenteltek fel, a legtöbb egyházmegyében 1-3 között volt a szentelendők száma. A közelmúltban százról ötvenre kellett csökkenteni a plébániák számát, ami azzal járt együtt, hogy egy papra kétszer annyi templom tartozott azután, mint korábban. A paphiány azonban nemcsak Magyarországon, hanem az egész nyugati világban gondot okoz. Mindeközben a harmadik világ országaiban meredeken emelkedik a katolikus hívek száma, a papi hivatások azonban csak részben követik a hívek sokasodását. A nyugati katolikus gyülekezetek így egyre inkább Afrikára és Ázsiára szorulnak, hogy híveiket ki tudják szolgálni.

Ágoston atya szerint a kereszténység Afrikában, azon belül Nigériában a virágkorát éli. Az emberek a viszontagságok dacára is tudnak örülni a hitnek, csodálatos ajándéknak tartják. Meglepő lehet, de a polgárháború sújtotta Nigéria többször szerepelt első helyen a világ legboldogabb országainak listáján.

– A hit a boldogság legfontosabb forrása. A „keresztények földjén” úgy élnek, hogy ma nincs ugyan béke, holnap azonban lesz. Ahogy mondani szokás, a legnagyobb gazdagság a megelégedettség.

Az afrikai egyházak ténylegesen részei a társadalomnak. A családban pedig bátorítják a gyermekeket, hogy papok legyenek, hogy részt vállaljanak Isten munkájából. Ágoston atya úgy látja, Európa anyagi gazdagsága, a szabadosság, a globalizáció miatt a korszellemnek engedelmeskedő ember elszakadt az egyháztól és a hittől. Afrikában a szegénység is a vallás irányába tereli az embereket, de gazdagok sem fordulnak el Istentől, ők is részei az egyházi közösség életének. A „keresztények földjén” a püspöknek és a papoknak nagy a befolyásuk. Hatni tudnak a gazdagokra és a politikusokra, az atya elmondása szerint egy egyszerű pap képes egy állam kormányzóját leültetni, és előadni a nép követeléseit.

– Európában színházba és moziba mennek az emberek, a stadionok tele vannak szurkolókkal, Afrikában ezzel szemben a templomban, az egyház körül zajlik az igazi közösségi élet. Ha valaki ki akar tűnni, annak a templomban kell kitünnie – mondja az atya, és órájára pillant.

A vasárnap ugyanis a híveké. Ágoston atya útra kel, hogy meglátogassa a környékbeli falvak katolikusait. Ő a Békés megyei protestáns tenger kis katolikus szigeteinek halásza, a viharsarki Szent Péter.

Ft. dr. Esiobu Anayo Augustus, Ágoston atya

Krisztusi kis testvér

A bicskei katolikus plébániát két verbita szerzetes vezeti. A lengyel Gergely plébánosként, az indonéz Bonaventura káplánként szolgálja a híveket. A két atya viszonya olyan, mint egy fiatalabb és egy idősebb testvéré. Az erőteljes karakterű, ötvenéves lengyel atya minden gesztusából a jóindulatú törődés árad, a fiatal Bonaventura pedig valóban gyermeki tisztaságú ember, sűrű kacagás közben kezdi el történetét.

Bonaventura a katolikus többségű Floresről származik. A Dél-Dunántúl méretű, egykor portugál fennhatóság alatt álló szigeten élő emberek nagyon vallásosak. Sok a nagy család, amelyek rengeteg papi és szerzetesi hivatást adnak az egyháznak. Bár Indonézia a világ legnépesebb muzulmán országa, mégis itt található a föld legnagyobb verbita papi szemináriuma, ahol közel négyszáz kispap tanul teológiát és filozófiát. Ahogy Afrikában, a kereszténység itt is virágkorát éli, a katolicizmus pedig különösen megerősödőben van. Az emberek teljes szívvel élik a hitüket, minden vasárnap tömve vannak a templomok, a liturgikus életnek pedig szerves része a tánc. Hogy honnan ered az indonéz kereszténység vitalitása? Bonaventura atya szerint mindennek az alapja a család. Indonéziában irtózatos szégyen a válás, a felek inkább megpróbálják megjavítani, ami időlegesen elromlott.

– Ebből fakad minden, a hit, a kulturális értékek. Ha erős a család, akkor erős az egyház is. – mondja.

Az egyház tanítása és maga az intézmény is nagyon népszerű az indonéz keresztények körében. Az atyák rengeteget tettek a közösség javára, hidakat, utakat, iskolákat, templomokat és kórházakat építettek. Missziós tevékenysége nyomán a verbita rend különösen nagy tiszteletnek örvend Floresen.

– Sok európai pap szolgált a szigetünkön, az ő példájuk nyomán sok szerzetesi hivatás jött létre – meséli Bonaventura.

A legtöbb papi hívás jelenleg Ázsiában és Afrikában születik, ami annak a missziós munkának a gyümölcse, amit egykor holland, német és magyar, lengyel és más európai atyák végeztek a világ távoli országaiban. Bonaventura egy holland verbita atya példáját követve lett szerzetes. Már a középiskola előtt eldöntötte, hogy pap szeretne lenni, ebben családja is támogatta. A lengyel atya szerint az isteni gondviselés kegyelme, hogy az evangelizációs munka, amit Európa száz évvel ezelőtt végzett a világ távoli szegleteiben, most térül meg, amikor Európát evangelizálják újra az afrikai és ázsiai papok és szerzetesek.

– Nálunk ha valakit felszentelnek papnak, az óriási dolog, áldás az egész család számára.

Az indonéz fiatalembert körülbelül tízévnyi képzés után, 2018. szeptember 29-én szentelték fel hazájában, a Szent Pál főszemináriumban, Ledaleróban. A következő esztendőben már Magyarországra küldték misszióba. Az elmúlt két évben szépen megtanult magyarul. Beszélgetés közben rengeteget mosolyog és nevet, talán zavarában is, de sokkal inkább jóságában. A gyors nyelvtanulás valójában nemzeti adottság a számára, hiszen Indonéziában 400 élő nyelv van használatban, az atya lio anyanyelvű, emellett beszéli a hivatalos indonéz nyelvet és az angolt, és persze már a magyart is. Szeretettel végzi a magyarországi szolgálatot, ahogy a hívek is viszonozzák az atya szeretetét. Bonaventura szerint a magyarok nyitottan fordulnak a világ felé. Amit azonban továbbra is nehezen tud megszokni, az állandó rohanás. Elmondása szerint Indonéziában más az emberek időérzéke, az élet sokkal nyugodtabb mederben zajlik.

A határozott szeretet papja

Gergely atya a plébánia rangidős vezetője. A lengyel atya tradicionális, mélyen hívő katolikus családból származik, négyen voltak testvérek, ketten szerzetesek lettek, ketten családot alapítottak. Már hatéves korában misézett, játékból. Tizenhárom éves korában látogatóban járt Afrikában, ahol a legidősebb bátyja teljesített szolgálatot verbita atyaként.

– Afrika nagyon megérintett engem. Az ottaniak számára természetes dolog, hogy Isten létezik. Megtapasztaltam, hogy szegénységben is nagyon boldog életet lehet élni – meséli Gergely atya.

A fekete kontinensen szerzett élményei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy egyházi szolgálatba álljon. Testvére nyomán jelentkezett a verbita rendbe, a világi papság nem vonzotta, ő közösségben akart élni.

1998-ban szentelték pappá, 2000-ben helyezték Magyarországra. Először a VIII. kerületben lett káplán, a Kálvária tér, Tömő utca, Golgota tér körzetében. Később prefektusként a kispapok nevelője lett, illetve evangelizációs munkákban vett rész. Egy időben a verbita rend tartományfőnöke lett. Az egyetlen nehézséget a magyar nyelv megtanulása jelentette. Végül nemcsak a verbiták nemzetközi társaságában találta meg a helyét, hanem Magyarországon is otthon érzi magát. Itteni élete során alkalma volt rácsodálkozni azokra a különbözőségekre, amelyek a magyar és a lengyel népet jellemzik. Gergely atya egy majdnem tisztán katolikus és etnikailag homogén társadalomból érkezett a sokszínű Magyarországra. Csodálatosnak tartja, hogy a magyar nemzet talpon tudott maradni megosztottsága ellenére.

Wyszyński bíboros hasonló volt a lengyeleknek, mint Mindszenty a magyaroknak. Mindketten kivételes személyiségek voltak, de Wyszyński mögött ott menetelt a nép, míg Mindszenty egy kicsit magányossá vált a szenvedésében – magyarázza a lengyel szerzetes.

A felekezeti tagoltságot ugyanis a kommunisták is felhasználták a magyarok ellen. A lengyelek hatékonyabban ellen tudtak állni a támadásoknak, Magyarország helyzete nehezebb volt, mivel a törésvonalak mentén könnyebb volt éket verni a társadalom tagjai közé. A lengyel és a magyar nemzet közti közismert hasonlóságok között megtalálta a legfontosabbat:

– Az Istenbe vetett hit megőrizte mind a két nemzetet.

Magyarországot mindkét atya nyitott országnak látja, az emberek szeretettel fordulnak kinyújtott kezük irányába. A bicskei közösség is megbecsüli a két idegenből jött segítséget, akikben Isten gondoskodását fedezheti fel az, aki jól figyel. Az elszórtan előforduló nyelvi nehézségek pedig a hitéleti munkájuk előmozdítójává váltak, az Isten képes a hátrányt is a javunkra fordítani. Így ugyanis a híveknek sokkal figyelmesebben kell követniük a prédikációt, ha minden szót érteni akarnak.