Hirdetés

Sáhó Eszter, a Szemlélek főszerkesztője büszkén adott hírt Facebook-oldalán arról, hogy a Telexen megjelent egy általa írt cikk. Az ügy eddig nem is különösebben érdekes, de ami a párbeszéd fontosságát hangsúlyozó írás utóélete, az önleleplezésként is értékelhető. A bejegyzése alatti egyik hozzászólás miatt ugyanis, ami éppen a párbeszéd jegyében született, Sáhó nemes egyszerűséggel letiltást alkalmazott. Ennek okát ráadásul elég sajátos módon meg is magyarázta. Azért járt a tiltás, mint írja, mert az ellenvélemény szerinte nem felelt meg az elvárásainak és mert állítása szerint kérték tőle, hogy tiltást alkalmazzon, amit ő teljesen rendjén valónak is tart. Persze a konzervatív, jobboldali, nemzeti gondolkodók, akik nem rejtik véka alá az egyébként vállalható véleményüket, szinte megszokhatták, hogy a szólás szabadsága a Facebookon meglehetősen részrehajló és szelektív a liberálisok részéről. 

Sáhó is éppen úgy értelmezi saját szerepét, csak mert lehetősége van tiltást alkalmazni, mint a Soros-szervezetekhez köthető „független” tényellenőrök. Ezt bizonyítja a véleményszabadságot egyoldalúan értelmező főszerkesztői válasz arra a kérdésre, hogy „cenzúra jön?”, hiszen ő erre ellentmondást nem tűrően így reagál:

„Igen, így megy ez az ember saját oldalán. Ez olyan, mintha beengednélek a lakásomba, és elkezdenél rágalmazni, a többi vendég előtt, minden alap nélkül. Melyik házigazda az, aki nem tessékel ki az ajtón, főleg, ha már a többi vendég kéri? Szóval, mivel jelzik a hozzászólásaid, hogy még mindig értetlenkedsz, búcsú van!”

Rágalmazás viszont nem található a hozzászólásoknál, ahogyan kérések a tiltásra sem, szalmabábérvelés a főszerkesztő részéről viszont annál inkább. 

Korábban írtuk

A szalmabábérvelés olyan érvelési hiba, mikor az egyik vitapartner, a racionális vita szabályait megsértve a másik vitapartner torzított álláspontját támadja.

Sáhó Eszter éppen ezt alkalmazza nyilvános bejegyzésében. Ingerültségét akkor sem leplezi, mikor kiosztja a kormányt és az egyházakat, mondván, szerinte nem tesznek semmit az élet védelmében. Így fogalmaz: 

„Sajnos sem a KDNP, sem az egyházaink részéről nem tapasztalok semmilyen érdemi párbeszéd-kezdeményezést, szemléletformálást az ügyben.”

Ez az állítás azért is furcsa, mert a főszerkesztő nagyvonalúan átsiklik azon a tényen, hogy tízezernyi aláírást gyűjtött össze a Kereszténydemokrata Néppárt az Egy közülünk elnevezésű akció keretében. Az életvédő kezdeményezést egyébként éppen az a kör gyengítette, amelyik tapsol a nekik megfelelni igyekvőknek, mint amilyen a Szemlélek, Hodász András vagy éppen Lukácsi Katalin és társaik. 

Tudjuk, demokrácia is csak akkor van, ha ők vannak hatalmon. A progresszíveknek való tetszelgés eredménye a keresztények és mindenki részéről nem más, mint önfeladás, behódolás. 

Az Egy közülünket támogató milliónyi állampolgári akaratot az EU végül simán lesöpörte az asztalról. Vagyis ez is azt igazolja, semmi értelme megfelelni újkeletű szirénhangoknak. 

De arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy ez a kormány volt az, amelyik Alaptörvénybe foglalta az élet fontosságát, működése alatt pedig nőtt a vállalt gyermekek aránya. Ez pedig nem véletlen, hanem szisztematikus kereszténydemokrata kormányzás eredménye, mely során Soltész Miklós államtitkársága és az ország vezetése egységesen vállalta a Brüsszellel való szembehelyezkedést is.

Emlékezetes, plakátok hirdették az élet védelmének fontosságát az ország közterein. 

Aztán Sáhó Eszter így folytatja több sebből vérző érvelését: 

„A Szemlélek pont ezért kezdett bele egy cikksorozatba, és pont ezért a Telexen, hogy legyen valódi párbeszéd a témában.”

Érdekes, a Telex mellett az az érv, hogy legyen párbeszéd, de valójában szó sincs a valódi párbeszéd lehetőségéről. A tiltás ezt jól bizonyítja és az a stílus is sokatmondó, hogy „ez itt az én oldalam … búcsú van”. Sajátos szemlélekes szemlélet, hogy konfliktust konfliktusra halmoznak, még saját fenntartójukkal sem tudtak kirúgásig fajuló összeütközés nélkül együttműködni. Mint emlékezetes, Gundel Takács Gábor pedig a család fogalmának relativizálásával kavart nagy port nemrég. Ő az elfogadást fetisizálva képtelen megtalálni a választ egy egyszerű kérdésre, hogy mi a család, helyette inkább kimondja a haladárok szokásos végső „érvét”: „Egyáltalán: muszáj definiálni a család fogalmát?„

A normális válasz erre is egyértelmű. A család: apa, anya, gyerekek. Az apa férfi, az anya nő. Ennyi, nem kell feltalálni a spanyolviaszt.

Talán az sem véletlen, hogy a Szemlélek-alapító Gégény István és a többiek kiérdemelték az újabb kori békepapok megnevezést Kohán Mátyás Mandineren megjelent írásában. Mindeközben pedig a kifejezetten egyházellenes véleményt Sáhó csendben válasz nélkül hagyja. Az egyik hozzászóló szerint ugyanis „az összes vallási gyülekezetnek kivétel nélkül ki kellene mindenhonnét vonulnia, ahol akárcsak egy olyan ember életébe is beleszólhatnak, aki nem hívő.” Ami persze fából vaskarika, az önellentmondás és a kettős mérce tipikus esete. Lehet, hogy Sáhó éppen ezt az elvet követi?

Egy már biztos. Aki nem engedelmeskedik neki, számíthat a cenzúrára a Szemlélek főszerkesztőjétől. Kizárólag persze a párbeszéd nevében. Így döcögnek a progresszivitás gyeplő nélküli szekerére felkapaszkodva, egészen addig, míg hasznos ballasztnak bizonyulnak a liberálisok számára. Azt pedig sejthetjük, mi lesz utána. 

Addig is Hodász András legutóbbi megszólalásával mintha LMBT-lobbistának állt volna, a Szemlélek stábja pedig kampányt indított a „párbeszéd” érdekében, az „elfogadás” jegyében. Csak ellenvéleménye ne legyen senkinek! Feltéve persze, ha nem akar elhallgattatást a tolerancia diktatúrájának újdonsült papjaitól.