Fotó: facebook.com/Kovács Zoltán
Hirdetés

Éppen annyira cinikus, mint amennyire abszurd a magyarországi választási csalás vádja – ezzel a címmel közölt angol nyelven véleménycikket az euronews.com portálon Kovács Zoltán. A magyar kormány nemzetközi kommunikációjáért felelős államtitkára az utóbbi időszakban megjelent, a 2022-es magyarországi választáson csalást előrevetítő cikkekre reagált. Mint írta

egy sor rosszindulatú ember azzal az állítással borzolja a kedélyeket, hogy a miniszterelnöknek nem áll szándékában elfogadni a most tavasszal esedékes választások eredményét, és a szavazást elcsalják.

A narratívát a baloldali sajtóban régóta építik, nem véletlenül a tegnapi kormányinfón is többször a témáról kérdezték a Miniszterelnökséget vezető minisztert. Az International IDEA Intézet szerint 2010 óta folyamatosan romlik a demokrácia helyzete Magyarországon, a baloldal miniszterelnök-jelöltje pedig már jó előre jelezte, hogy nem fogja elfogadni a választás eredményét, ha a Fidesz nyer, mert ezt szerinte csak csalás útján érheti el.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk