2002 hosszú árnya
Márki-Zay Péter összevissza beszél. Őrület, amiket nyilatkozik ez az ember. Fékezhetetlen politikus, egy valódi elszabadult hajóágyú. Zsebünkben a győzelem, ha ez így folytatódik. Egy csokorra való mondatsor, amiket az utóbbi hetekben olvashatunk, láthatunk, hallhatunk a baloldal minden szempontból atipikus miniszterelnök-jelöltjéről.
Kitérő manőver – ezt érhetjük tetten sokszor a politikusoknál, ha nem kívánnak érdemi választ adni a médiamunkás által felvetett kérdésre. Emellett előfordul, hogy épp beszél a rétor, mikor az újságíró megpróbálja kizökkenteni a hablatyolásával: ez már félprofikkal szemben is halva született ötlet. A politikai panelek leadásában élenjáró pártfunkcionárius ugyanis képes arra az összpontosításra, amellyel a lényegre fókuszálva a maga szövegét – a zavaró tényezők ellenére – mindenáron végigmondja.
És akkor itt van a hódmezővásárhelyi polgármester.
Ő az ellentéte a fentebb jellemzett politikustípusnak. Minden negyedmondatra ugrik, az újságírók valamennyi megszólalását lereagálja – mindezt olyan amatőr módon, hogy észre sem veszi, amikor heves és gyors reakciói közepette választók százezreit, millióit sérti vérig.
Ostoba, fideszes zsidó, a „fél kormány meleg”, a Fidesz migránsai (?), trágyával etetett gombák. Ilyen intellektuális és EQ-nívóra futotta az ellenzék kormányfőjelöltjétől, aki már láthatóan letett arról, hogy jobboldaliként hirdesse magát.
A zászló tehát a nemzeti tömbnek áll, mivel a baloldal kirakatembere éppen most járatja le nemcsak a saját személyét, hanem a de jure általa vezetett összefogást is.
A de facto vezetőt szintén jól ismerjük – ő valahol a szemlőhegyi villában az esélytelenek nyugalmával, egyben éteri elégedettséggel kémleli a közéleti láthatárt. Zsebében a 2022 utáni, bármilyen összetételű parlament legnagyobb baloldali frakciója. A pincsijévé avanzsált a kiherélt Jobbik, amely funkcionálisan megszűnt pártként létezni. A Momentum politikusai elődjükhöz, az SZDSZ-hez képest villámtempóban leamortizálódtak, az MSZP folytatja 12 éve tartó, fájdalmasan jelentéktelen politikai haláltusáját, a Párbeszéd eddig sem létezett, az LMP pedig azzal, hogy a sokak által új Schiffer Andrásként tételezett Ungár Péter is vigyázzban áll már a Gyurcsány-sorban, a mérhető támogatottság alá tornázta magát.
Így áll a csatatér baloldali fele, ahonnan az ellenzék háttéremberei látványosan kilökték Márki-Zayt a forró talajra. A miniszterelnöki ambíciókat dédelgető városvezető persze vakon bánik a kardjával, néha a saját térfelén állókra hadonászik, és a totálisan összeomlott politikus képét mutatja.
Aggodalomra tehát látszólag semmi ok.
Az ellenzék szervezettségének színvonala és támogatottsága tekintetében egyaránt komoly mínuszpontokat könyvelhet el, a kormányoldal pedig a rendkívüli időszakhoz képest nagyfokú népszerűségnek örvend. Többségben vagyunk, akik a nemzeti-kereszténydemokrata kormányzás eredményeit értékeljük, és bár a hibákat, hiányosságokat és mulasztásokat nem veszítjük szem elől, egyértelműen úgy gondoljuk, hogy ez az irány hozhat prosperáló, fontolva haladó és értékmegtartó magyar jövőt.
De nem elég, hogy többen vagyunk. Hogy miért is nem?
Az elbizakodottság egyszer már a jobboldal gondatlanságból elkövetett öngyilkosságához vezetett – kereken húsz évvel ezelőtt. Ahogy mondani szokás: többen voltunk a választás előestéjén, és többen voltunk a voksolás másnapján is, de vasárnap nem mentek el annyian szavazni, hogy a polgári oldal megnyerhesse a választást.
Alapvetően nem egy jó és helyes magatartás a hátradőlés – a munka, legyen az egyetemi tanulás, irodai feladatellátás, gyári alkatrész-összeszerelés, villanyszerelés, növénytermesztés, vagy épp politikai kampány; úgy teljes, ha az ember a lehető legnagyobb erőbedobással a lehető legjobb teljesítmény elérésére törekszik. Fél szívvel inkább bele sem kell kezdeni a választási hercehurcába.
Persze kár volna tagadni a nyilvánvalót, hogy a vásárhelyi Benny Hill mindennapos okoskodása az elmúlt évek legszórakoztatóbb magyar politikai produkciója.
Éppen ezért kell észnél lennünk: még az oly fegyelmezetlen, szervezetlen és rendkívül széthúzó bal-neoliberális-zöld-szélsőjobb kotyvalék-ellenzék is képes megnyerni az április 3-i választást. Erre jelenleg egyetlen módon van esélyük: ha a jobboldali érzelmű szavazók egy része úgy dönt a baloldal bénázása láttán, hogy nélküle is diadalra vihető a választás.
Egyáltalán nem! Mindenkire szükség van!
Máskülönben hüledezhetünk, hogy 2002 hosszú árnya ránk vetül, és egy gondolat bánt majd minket: miért nem tanultuk meg a leckét?
