A kiállítás rendben lesz

– A Válasz Online-tól a Magyar Narancson át a Telexig attól volt hangos a múlt héten a teljes ellenzéki sajtó, hogy az emberi erőforrások minisztere azért menesztett elismert kurátorokat Az Árpádok kora című, tavasszal Székesfehérváron megnyíló kiállítás szakemberei közül, mert önt akarta ennek a nagy jelentőségű rendezvénynek az első emberévé tenni. Mi a véleménye a hírről?

– A véleményem tömören az, hogy ebből semmi nem igaz. Miniszter úr nem menesztett kurátorokat, hanem azt javasolta, hogy a kiállítás megvalósításában részt vevő mindhárom intézmény adjon kurátorokat a kiállításhoz a minél jobban összehangolt előrehaladás érdekében. Aztán ahogyan már kommünikében is közöltük, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a döntések meg­gyorsítása érdekében azzal a javaslattal állt elő, jobb lenne, ha a hat kurátor helyett csak egy volna, akit a Magyarságkutató Intézet (MKI) adna. Horváth-Lugossy Gábor, intézetünk főigazgatója pedig engem kért fel a feladatra. Bevallom, a kérés először meglepetésként ért, de természetesen nagy örömmel vállaltam, hiszen egy ilyen nagyívű, Magyarországon még soha meg nem rendezett, itthon eredetiben még nem látott tárgyakat felvonultató kiállítás megszervezésében részt venni hatalmas megtiszteltetés. A feladat nagy és szerteágazó, de bízom benne, hogy az eddigi kurátorok anyagainak és a kiállítás koncepciójának minimális átdolgozásával – amit a társintézmények támogattak – olyan tárlattal tudunk előállni, amely minden látogatónak és a szakmának is tetszeni fog. Reméljük, több tízezer gyermek és felnőtt nézi majd meg.

– Mit szól ahhoz, amit kinevezése óta a szemére vetnek, hogy nincs tudományos fokozata, szakmailag döcög néhány kijelentése, régészként eddig csak az avar lovas temetkezésekkel foglalkozott, röviden nem alkalmas és nem méltó a „régi vágású, igazi tudós emberek” vezetésére?

– A kiállítás megnyitása előtti hónapokban már inkább projektmenedzsmentbeli teendőkről kell beszélni, hiszen a szakmai feladatok többségének lezárási határideje már rég letelt. Úgy érzem, hogy a hátralévő, rám eső feladatokat meg tudom oldani annak ellenére, hogy a kiállítás megrendezése hatalmas munka. Szerencsére nem vagyok egyedül, hiszen mind a Magyarságkutató Intézet, mind a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, mind a Magyar Nemzeti Múzeum vezetése és szakembergárdája segíti munkámat. Tény, hogy a doktori fokozatomhoz csak a doktori abszolutóriumom van meg, de ennek összemosása a kurátori feladatokkal nem engem minősít. Én amit elvállaltam, meg is csinálom.

– Mi lehetett a távozók lemondásának igazi oka? Talán a közelgő választások?

– A távozók egy belső e-mailezésben, amibe én, hála Istennek, nem voltam becsatolva, egymást hergelték, hogy az MKI által átvett tanulmánykötetben, vagyis tanulmányokkal kísért kiállítási katalógusban nem szabad szerepelniük, merthogy az úgyis szakmaiatlan munka lesz. Nos, járhattak volna más utat, megvárhatták volna, amíg felkérik az új szerzőket, és körvonalazódik a kötet módosított arculata. Ehelyett visszavonták tanulmányaikat, és mártírt játszva visszaléptek. Kérdés, mennyire voltak mindennek szakmai, és mennyire politikai okai. Amikor én karácsony előtt megkaptam a kötetbe szánt tanulmányokat, azok különféle formátumban megírt kéziratok voltak, és ahogy álltak, felmerült a kétség, szándékukban állt-e a szerzőknek egyáltalán megjelentetni őket a március idusára szánt kiállítás megnyitójára.

– Vagyis egyesek politikai okokból akár a kiállítás elszabotálásától sem riadtak volna vissza?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy egyes kutatók, akik valóban régebben szocializálódtak, és elzárkóznak a mai tudományos eredményektől, úgy gondolják, hogy az ő életművük sziklaszilárd alapokon és megdönthetetlen tényeken alapul. Ezért inkább nem is vesznek részt az új korok vitáiban, hanem az elzárkózást választják, a tudományos alapokon nyugvó vita elvetésére törekednek. Mindezt lehet, hogy valóban ideológiai alapokon is teszik. Tény, hogy a mai kor új tudomány­ága, az archeogenetika sokszor olyan eredményeket hoz, amelyek egyrészt cáfolhatatlanok, lásd DNS, másrészt a korábbi elméletekkel szöges ellentétben állnak. Például ha egy népesség apai és anyai öröklődésének vizsgálata mindkét ágon azt hozza ki, hogy az a népesség nagyrészt belső-ázsiai eredetű, akkor az a népesség bizony belső-ázsiai eredetű, és ezzel kár vitatkozni. Inkább meg kell vizsgálni azon régészeti elméleteket, amelyek ezt a népességet már korábban is Belső-Ázsiához kötötték, csak aztán a XX. század második felében tudománytalannak lettek kikiáltva, pedig, mint ahogy a mellékelt példa mutatja, sok esetben igaza volt a régészeti adatokon és alapokon nyugvó korábbi elgondolásnak.

– A miniszternek szóló, de az ön személyét is érintő vádaskodás megtárgyalása után kérjük, ismertesse az eleddig páratlan témájú és méretű kiállítás főbb mutatóit, látnivalóit, illetve tekintettel a közelgő határidőre, a rendezvény készültségi fokát.

– Az első és legfontosabb az, hogy határ­időre megnyílik. A márciusi négynapos hétvégén már látogatható is lesz. Újra kihangsúlyoznám, hogy Magyarországon ezt az anyagot, illetve hasonló kaliberű és léptékű Árpád-ház-kiállítást még soha nem láthatott a közönség. A tárlat 17 teremben mutatja be a magyar honfoglaláskortól kezdve Árpádnak a Kárpát-medencébe érkezésétől egészen 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig a magyar királyok és szentek korát a régészeti és történeti leletanyag tükrében. Nagy súlyt fektetünk a honfoglaló magyar népesség gazdagságának bemutatására, majd a kereszténység felvételére, ami megalapozta az ezeréves keresztény magyar államot, megállította IV. Béla király idejében a világot meghódító mongol (tatár) inváziót, és amely később a töröktől is védte Európát. A kiállításon látható lesz annak az uralkodóháznak a története, európai szintű dinasztikus kapcsolatai és fennmaradt régészeti leletanyaga, amelyik Árpádtól III. Andrásig több mint négyszáz évig irányította Közép-Európa meghatározó államát: a Magyar Királyságot, és amely dinasztia a legtöbb szentet adta Európának.

– Hasonlóan átfogó Árpád-kori tárlat rendezését tervezték már az 1938-as magyarországi Eucharisztikus Világkongresszus évében, ám az akkor elmaradt. Az ideire a kormány eddig 5,3 milliárd forintot, valamint a kiállítás üzemeltetésére több mint 600 milliót adott. Mi valósult meg ebből az összegből?

– A kérdés hatalmas adósságra világít rá: Magyarországon valóban nem rendeztek még az új- és legújabb korban ilyen léptékű, az Árpád-házat és az ezeréves magyar kereszténység kezdeteit bemutató kiállítást. Véleményem szerint Magyarország kormánya ezt a mulasztást nagyon helyesen pótolja most, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóján. És úgy gondolom, hogy a kiállítás nagyon helyesen került Székesfehérvárra, hiszen az Árpád-korban nem Buda és főleg nem Pest volt Magyarország fővárosa, hanem sokkal inkább Székesfehérvár. Itt állt a Szent István által alapított koronázó bazilika, ahová számos magyar uralkodót temettek több száz éven keresztül, és amely templom Magyarország legszentebb helyének számított egészen a török korig. Erre fel kell hívni a figyelmet, úgyhogy nagyon helyes a helyszínválasztás. Továbbá a tárlat kapcsán teljesen megújult a város egyik ikonikus épülete, a volt ciszterci kolostor, mely épület természetesen a kiállítás után is Székesfehérváron marad, továbbra is otthont adva a Szent István Király Múzeum hasonlóan színvonalas, a koronázó város történetét bemutató állandó kiállításának. Így hát véleményem szerint a kiállításra és az épület felújítására költött pénz megtérül.

– Az ön munkáját mennyire hátráltatja az, hogy a projektben szereplő tucatnyi kutató nemcsak a nevét, hanem a kiállítási katalógushoz eddig elkészült tanulmányait is letiltotta?

– Ez nagy érvágás volt, de az élet nem áll meg. A szerzői jogi törvény értelmében a szerzőknek joguk van visszavonni tanulmányukat, illetve ha munkakörükben írták meg, akkor csak a nevüket. Én tiszteletben tartom ezt a jogot; aki akarta, már visszavonta a tanulmányát. Azért azt is elmondom, hogy volt olyan, aki azért cselekedett így, mert úgy hallotta, más szerzőt keresek a helyére. Meglepődött, amikor mondtam, hogy nem igaz, nem történt ilyen, rosszul informálták. Úgy látszik, ez is e sajátos tudományos közeg jellemzője. A Magyarságkutató Intézet azon dolgozik, hogy ennek ellenére a kedves látogató kezébe vehessen egy olyan kötetet, amely szemléletesen bemutatja az Árpád-kort és kultúráját. Ezért új szerzőket kértünk fel, akik a rövid határidő ellenére vállalták a cikkek megírását. Kísérőkötet tehát lesz, de a kialakult helyzet miatt fizikai képtelenség a megnyitóra előállni vele. Reményeink szerint a kiállítás félidejében kerülhet sor a bemutatására, így aki kívánja, a kötet átolvasása után, a bővebb ismeretek fényében ismét megtekintheti a tárlatot. Én ugyanis úgy nőttem fel, hogy azon régészeti kiállításokat, amelyek fontosak voltak számomra, és igazán érdekeltek, azokat többször is megnéztem, hiszen minden egyes látogatás során új elemeket fedez fel a látogató. A leggyönyörűbb tárgyak képe pedig így rögzül egy életre az emberben.

– Az is vád volt, hogy az ön vezetésével szerkezeti és tartalmi változáson is átesik az említett katalógus, méghozzá úgy, hogy némely részeket teljesen elhagynak, másokat viszont, például a hun–magyar rokonság tudományos bizonyítékait, beemelik. Igaz ez?

– A katalógus valóban módosul, valóban esnek ki oda nem illő részek és kerülnek be eddig hiányzó újak. A kormány eredeti szándéka az volt, hogy a tárlat az Árpád-házat és az ezeréves magyar kereszténység gyökereit mutassa be. Mi ehhez az eredeti koncepcióhoz tértünk vissza, amikor kiemeltünk olyan részeket a kiállításból, mint a Karoling-Pannónia a IX. században vagy az a teremtartalom, amely a Nem keresztény népek az Árpád‑korban munkacímet kapta.

– Miért vették ki ezeket?

– Mert e tartalmak bemutatása nem e kiállítás feladata. Ezáltal e témakörök a kísérőkötetből is törlendőek lettek, hiszen a kötetnek szinkronban kell lennie a kiállítással. Viszont az is logikusnak tűnt, hogy olyan új elemeket emeljünk be mind a kiállításba, mind a kísérőkötetbe, amelyek a legutóbbi évek tudományos áttöréseit képezik. Ilyenek például a DNS-vizsgálatokra építő kutatások az Árpád-házzal kapcsolatban. Természetes, hogy azon adatokat is megjelenítjük hát, amelyeket már publikáltak olyan neves szaklapokban, mint például a Na­ture. Ezen genetikai eredmények mindenki előtt ismertek és elismertek. Igény és érdeklődés van tehát szélesebb körben való bemutatásukra is. Sokan talán éppen ezt nem tudják megemészteni.

– Ön vezeti az abasári ásatásokat is, ahol szintén az Árpád-ház egyik uralkodójának, Szent István sógorának, Aba Sámuelnek a földi maradványai után kutatnak, illetve végeznek sikeres feltárásokat. Mi lesz az eddigi munkálatok és a megkezdett DNS-vizsgálatok sorsa a székesfehérvári kiállítás megnyitásáig?

– Megnyugtatom a kedves olvasókat, hogy az abasári csontleletek meghatározását és vizsgálatát a kiállítás rendezése nem hátráltatja, a helyszínen pedig már csak állagmegóvási és restaurálási munkák zajlanak, amelyek most tervezési és engedélyeztetési fázisban vannak. Így az abasári munka nem áll le, a szabadtéri régészeti park kiépítése zajlik, erre megfelelő szakembergárda áll rendelkezésre. Maximum nekem lett személy szerint egy kicsit több a feladatom, de ez az abasári munka folytatását nem befolyásolja. Egyébként tavaszig nem is terveztünk új feltárásba kezdeni Abasáron, hiszen most a már megkezdett munka befejezése van hátra. De ha már Abasárról beszélünk, fontosnak tartom megemlíteni, hogy pont ez a feltárás a bizonyíték arra, hogy az Árpád-kor még mennyi régészeti csodát tartogat számunkra. Ki gondolta volna akár csak egy évvel ezelőtt, hogy Abasáron a történeti forrásokban ekkor már alig szereplő Abák a tatárjárás totális pusztítása után egy akkora és olyan szépségű templomot építettek, mint IV. Béla király saját lányának, Szent Margitnak a Margit-szigeten? Vidéken az Abák egy királyi és európai színvonalú templomot emeltettek ekkor. Ezért lenne fontos az ország többi Árpád-kori királyi birtokközpontjának a régészeti kutatása is, hiszen biztos vagyok benne, hogy még számos szenzációs lelet kerülhet elő.

– Mi a véleménye azokról a távozó tudósokról, akik elfogadhatatlannak tartják a történteket azért is, mert önt a Magyarságkutató Intézet olyan tagjaként emlegetik, aki a hun–magyar kapcsolat igazolását erőlteti?

– Sajnálom ezeket a kutatókat. Ahelyett ugyanis, hogy átgondolnák és mérlegelnék az általunk szállított új eredményeket, kategorikusan elutasítanak minket, politikai alapon nyugvó prekoncepciókra hivatkozva. Pedig a Magyarságkutató Intézet nem prekoncepciókból indult ki, hanem tudományosan meg akarta vizsgálni, hogy van-e bármilyen alapja azon hagyománynak, amely az Árpád-házi és a középkori magyar királyaink számára íródott krónikákban következetesen azt állítja, hogy a magyarok a hunok leszármazottai. És láss csodát, ahogy haladt előre a kutatás, mind archeogenetikai, mind régészeti, mind nyelvi alapokon, azt láttuk, hogy a krónikáinkban foglaltakból egyre több minden állja ki a tudományosság próbáját. A hun–magyar rokonság tehát egyre több szálon igazolhatóvá vált. Az tény, hogy Kásler miniszter úrnak nagy szerepe van e kutatások beindításában és irányításában, de én ebben nem látok semmi kivetnivalót, hiszen mi is ugyanazon tudományos elvek szerint kutatunk, mint a többi intézet. Ezen eredményeket tehát nem elutasítani kellene, hanem vitatkozni vagy egyetérteni velük. A mi nemzetközi szaklapokban megjelenő tudományos közleményeinkkel szemben hiányoznak az esetleg más eredményre jutó nemzetközi publikációk. Helyette van a bulvársajtóban folyó hergelés. Ezeket a kutatókat ezért csak sajnálni tudom.

– Mivel csalogatja a látogatókat Az Árpádok kora kiállítás megnyitó ünnepségére?

– Aki kíváncsi a magyar történelem Kárpát-medencei kezdeteire, a kereszténység elterjedésére, szeretné látni a világon a legtöbb szentet adó királyi dinasztia régészeti leletanyagát, vagy csak érdekli a magyar történelem ezen korszaka, annak ezt a kiállítást látnia kell. Emellett azért is érdemes lesz ott lenni a megnyitóünnepségen, mert tényleg olyan kiállítást láthat Székesfehérváron a kedves érdeklődő, amelyet nem rendeztek még Magyarország újkori és jelenkori történetében. A megnyitóünnepség is nagyszabású lesz. Minden felnőttnek és minden gyermeknek életre szóló élményt hoz majd.