Az orosz diplomácia vezetője kifejezte reményét, hogy a két ország helyre tudja állítani a kétoldalú együttműködés mechanizmusait és a tárcaközi kapcsolatokat, amelyeket, mint mondta, nem Moszkva kezdeményezésére építettek le. Azt is hangoztatta, hogy az Oroszország elleni fenyegetések és ultimátumok nyelve nem vezet sehová. Lavrov szerint az orosz-brit viszony sokéves mélyponton áll.

Hirdetés

Truss kifejezte reményét, hogy moszkvai tárgyalása hozzájárul az európai biztonság megerősödéséhez és az állandó ENSZ BT-tag Nagy-Britannia képviseletében felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a hidegháborús retorikával, valamint hogy a diplomácia és a NATO-val folytatott párbeszéd útját járja. Mint mondta, Moszkvának az általa aláírt, 1994-es budapesti memorandum értelmében tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását és területi épségét.

Az 1994-ben aláírt budapesti memorandumban az Egyesült Államok, Oroszország és Nagy-Britannia garantálta Ukrajna határait, cserében azért, hogy Ukrajna csatlakozzék az atomsorompó-szerződéshez.

Brit külügyminiszter 2017 decembere óta nem járt az orosz fővárosban. Akkor a jelenlegi miniszterelnök, Boris Johnson töltötte be ezt a tisztséget. A két ország viszonya az úgynevezett Szkripal-ügy nyomán romlott meg jelentősen.

2018. márciusában a délnyugat-angliai Salisburyben sikertelen mérgezéses merényletkísérlet történt Szergej Szkripal átállt orosz katonai hírszerző és a lánya ellen. London Moszkvát vádolta meg a bűncselekménnyel, amit az orosz fél visszautasított.

Truss, aki szerdán érkezett Moszkvába, a Lavrovval folytatott tárgyalását megelőzően felkereste a Lomonoszov nevét viselő Moszkvai Állami Egyetemet. Itt Viktor Szadovnyicsij rektornak kijelentette, hogy Nagy-Britannia szeretné tapasztalatcsere keretében átvenni az orosz iskolai és egyetemi matematikaoktatás gyakorlatát.

Korábban írtuk