A katasztrófát követően több holttestet sikerült azonosítani, így az eltűntek száma csökkent. Az áldozatok végső számát továbbra sem tudni, a hatóságok azonban máris azt közölték, nem látnak sok esélyt arra, hogy további túlélőket találjanak a romok alatt.

Hirdetés

A halottak között legalább 28 gyerek van, és 1200 embert evakuáltak – tették hozzá. A Rio de Janeiro városától 60 kilométerre északra található, a turisták körében kedvelt Petrópolis térségéből a múlt héten jelentettek árvizeket és földcsuszamlásokat, melyeket a heves esőzések okoztak.

Jair Bolsonaro brazil elnök tragédiának nevezete a történteket, és felszólította minisztereit, hogy haladéktalanul nyújtsanak támogatást az áldozatoknak. A katasztrófa miatt Ferenc pápa is részvétét fejezte ki.

Eközben a szomszédos Espíritó Santo állam katasztrófavédelme azt jelentette, hogy a térséget sújtó viharoknak ott két halálos áldozatuk volt. Az elmúlt három hónapban több mint 200-an haltak meg heves esőzésekben, elsősorban a délkeleti Sao Paolo és az északkeleti Bahia államban Szakértők az éghajlatváltozással indokolják a Brazíliát sújtó esőzések gyakoribbá és súlyosabbá válását.

Korábban írtuk