Valódi ünnep volt az ópusztaszeri búcsú
2008. szeptember 14-én, a felelevenítése óta második alkalommal megrendezett Szobori búcsú olyan ünnep volt a Park és az ország életében, amilyen ünnepre régóta „éhezik” a magyarság: igazi, tiszta, érdekektől mentes. Olyan, mint Böjte atya személyisége és minden szava.
A búcsúnak valódi mondanivalója, üzenete volt, egy szív, egy lélek volt minden zarándok. Istennek hála, az időjárás kedvezett a rendezvénynek, és öröm volt látni az egybegyűlt, nagy létszámú ünneplő közönséget. A meghívott előadóművészek – Berecz András, Fábián Éva, Fábri Géza, Ivánovics Tünde, Juhász Zoltán és Maczkó Mária – teljesítették küldetésüket, és színvonalas produkcióikkal, melyek végigkísérték az egész ünnepséget, igazi ünnepi hangulatot (és nagyon sokszor könnyeket is) varázsoltak az Emlékparkba. De garancia volt az ünnep tisztaságára Böjte atya személye is, aki a búcsú napján felszentelt és megnyitott székely kaput adományozta az országnak. Fontosnak tartja ezt az ajándékot, mert ki tudja fejezni, hogy a székelység valóban hálát érez az anyaországból kapott sok segítségért. A kapu dísze és ünnepi bejárata lesz innentől kezdve az Emlékparknak.
Az ünnep feledtetni tudta a hétköznapok gondjait, a Park nehéz helyzetét is. Horváth Gábor ügyvezető igazgató köszöntőjében elmondta: ha a kapura tekint, elsősorban a középkori templomok bejárata jut eszébe: a homlokzaton mindig a bejárat volt a legdíszesebb, mert igazi szimbolikus jelentéssel bír. Krisztust szimbolizálja, mert rajta keresztül lehet megismerni az Atyát, eljutni hozzá. Más szempontból is szimbólum a kapu: olyan szép, mint a Kárpát-medence. Mi vagyunk a kapuszárnyak, mai magyarok. Rajtunk múlik, hogy a kaput megnyitjuk-e. Az 1938-ban állított, s azóta megsemmisült kaput Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából szentelték fel. Most, 2008-ban, szintén Szent Istvánhoz kapcsolódó évfordulót ünneplünk: első királyunk 1008-ban alapította az Erdélyi egyházmegyét.
Az igazgató úr beszéde után Molnár Melinda, az Udvarhelyi Híradó hitvallás rovatának szerkesztője szólt néhány szót a Székelyföldről – Máréfalváról, Fenyédről, Csíkszeredából, Csíkjenőfalváról – érkezettek nevében. „Úgy illik, ha megnyílik ez a kapu, székely vendégszeretettel kínáljuk meg legalább jelképesen az embereket”- mondta. Egy kosarat nyújtottak át Horváth Gábornak, melyben házi kenyér, s egy kis „asszonypálinka”(áfonyából készült pálinka) volt. A vendéglátás után Maczkó Máriától hallhattuk a régi székely himnuszt, vagy másképpen a csíksomlyói búcsúséneket („Vándor fecske hazatalál, / Édesanyja fészkére száll, / Hazajöttünk, megáldott a / Csíksomlyói Szűz Mária.”)
Dr. Zakar Péter történész, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében elmondta: a kommunizmus felpuhult változatában, a Kádár-rendszerben nemzedékek hagyták el úgy az iskolapadot, hogy a tanárok nem tettek, nem tehettek említést arról, hogy a határainkon kívül is élnek magyar testvéreink. Most a mi feladatunk az, hogy ezeket a mulasztásokat valahogy helyrehozzuk. Ezért is nagy öröm, hogy most ünnepelni jöttünk össze, hiszen nemcsak a lelkünket szeretnénk rendbe tenni, de sokfelől jöttünk, s együtt gazdagabbak vagyunk.
A kapu megáldása előtt Böjte atya is szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, hogyan kezdődött az anyaország és az alapítványa közötti együttműködés (egy magyarországi barát egy süldőt vásárolt nekik a piacon, hogy az igen szegényes levesbe egy kis hús is kerüljön), és azóta is milyen gyümölcsöző az. Egy másik példát is említett: 2002-ben, a Püspökkari Konferencia a nagyböjti szent időben arra biztatta az iskolásokat, a hittanosokat, hogy uzsonnájukból juttassanak az erdélyi árváknak is. Ebből az akcióból született a szovátai Szent József Otthon. De az elmúlt évben is több mint tízezren adták az 1%-ukat a Szent Ferenc Alapítványnak. Külön-külön mindenkinek próbálta is megköszönni jóságát. Amikor itt járt Ópusztaszeren a falumúzeumba, kérdezte az igazgató urat, miért nincs valami erdélyi építészeti emlék is. „Hát hozzatok!”- hangzott a válasz. Először azt gondolta, új kaput faragtat, de amikor a máréfalvi Kovács Piroska csűrében meglátta ezt az 1913-ban, az utolsó békeévben faragott kaput, amely darabjaira volt hullva, akárcsak az országunk, s eljárt felette az idő, akárcsak országunk felett, azt kérdezte: nem lehetne ezt a kaput összerakni? Erdélyi kapufaragók vállalták a munkát, s végül is ezt a kaput az erdélyi árva gyerekek nevében szeretnék minden anyaországi testvérnek átadni, hálájuk jeléül. Azt hiszem, ezen a ponton nemcsak Csaba testvér, de minden ünneplő elérzékenyült. Ezt a kaput valóban szívvel és nagy-nagy szeretettel adták. Sokszor ostorozzák ezt a népet, mi is sokszor elégedetlenek vagyunk. Ilyenkor körbe kell nézni: ha ő az adományokból naponta ezerötszáz éhes szájnak enni tud adni, mégiscsak él a népünkben a szeretet, a jóság, az összetartozás. Hisz abban, hogy Árpád vezér itt kötött szövetsége, amely befogadott kunt, besenyőt, talán a székelyeket is a történelem folyamán, azóta is egy nyitott életszövetség. Éppen ezért jelképes dolog, hogy pont itt, Ópusztaszeren állítják fel ezt a kaput. Egy kisebb székely kaput Dr. Kiss-Rigó László püspöknek is átnyújtott, megköszönve a Magyar Püspökkari Konferencia 2002-es jól sikerült akcióját. „Szeretetből élet fakad.” – fejezte be köszöntőjét.
Ezután Dr. Kiss-Rigó László megáldotta a kaput: „Urunk Jézus Krisztus, add, hogy ez a kapu emlékeztessen: úton vagyunk, s életünk folyamán találkozunk a kárhozatra vezető, szélesre tárt nagy kapukkal, és kis kapukkal, melyek az életre visznek! Add, hogy mindig felelősen döntsünk, melyik kaput választjuk.” A kapu megnyitása után az ünneplők a Boldogasszony anyánkat énekelve átvonultak a monostor romjaihoz, ahol a püspök úr a jelenlévő papok és előadóművészek közreműködésével szentmisét mutatott be. Szentbeszédében Dr. Kiss-Rigó László arról beszélt, hogy igazi tekintélyt nem erőszakkal, illetve magas rangokkal tudunk kivívni, hanem Istennek tetsző, példamutató élettel.
A szentmise végén következett a „Szer Üzenete” díj átadása. Az összetartozást kifejezve idén ketten vehették át a középkori monostor kerengőjéből előkerült íjas pecsétgyűrű másolatát: Böjte Csaba atya a székelység részéről, illetve Berecz András ének- és mesemondó az anyaországi magyarság részéről. Mind a ketten nemzeti összetartozásunkat erősítő munkásságuk miatt vehették át méltán az elismerést.
A szentmise után az ünnep az utolsó helyszínen, az Árpád-emlékműnél folytatódott. Itt az Egyszólam együttes énekét hallhattuk, valamint Böjte atya árváinak – szovátai és dévai gyerekeknek szívmelengető kis műsorát láthattuk. Végezetül Berecz András mondott egy rövidke mesét. Hosszabbra nem is volt idő, hisz ekkor már az esőcseppek is jelezték, hogy az ünnepnek vége van. Azt hiszem, a szíve minden jelenlévőnek tovább ünnepel, egy jó ideig lesz miből táplálkoznia lelkünknek a gondterhelt hétköznapokon.
