Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Kirill Sevcsenko azt mondta, hogy a pénzt részben a költségvetés legfontosabb kiadásainak a finanszírozására fordítják, illetve segít fenntartani a fizetési egyensúlyt.

Krisztalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója kedden jelentette be, hogy aznap elküldték jóváhagyásra az igazgatótanácsnak az 1,4 milliárd dollár kölcsön folyósításáról szóló javaslatot. Georgieva akkor úgy fogalmazott, hogy a pénzügyi támogatás célja, segíteni Ukrajnának megbirkóznia a háború okozta sokkal.

Georgieva megjegyezte, hogy szerinte az Ukrajna körüli helyzetnek és az Oroszországgal szemben bevezetett szankcióknak „mellékhatásai” és „hosszú távú következményei lesznek”. Ez elsősorban az Ukrajnával és Oroszországgal szomszédos országokat, valamint a nyersanyagárakat érinti.

Georgieva azt is elmondta, hogy még nincs pontos becslésük arról, hogy mennyivel zsugorodhat az orosz gazdaság, de nagyon valószínűnek tűnik a recesszió.

Korábban írtuk