Gazdag kistérség, szegény település – így fogalmaz a Budapesttől alig 30 km-re fekvő festői Pilisszentlászlóról a polgármester. A pénzhiánnyal küzdő faluban már az iskolát is megszüntették. Az önkormányzat egyelőre nem tart a csődtől, de azt mondják, ördögi körbe kerültek, mert rossz az állami finanszírozás és az uniós pénzekre sem tudnak pályázni.

Az Állami Számvevőszék jelentése szerint az önkormányzatok teljes hitelállománya mára megközelítette a 700 milliárd forintot. Tavaly összesen huszonkét községben indítottak csődeljárást, idén már hatban. A települések hitelekkel, kötvények kibocsátásával próbálnak pénzhez jutni, gyakran a működési költségek fedezésére. A számvevőszék szerint ennek túl nagy a kockázata.

Vígvári András szerint a magyar helyhatóságok kétharmada, csaknem 2000 önkormányzat van a csőd szélén.

A május elsejéig önkormányzati miniszterként tevékenykedő Bajnai Gordon szerint rossz megoldás a kötvénykibocsátás, de a településvezetőkkel szemben azt állítja, a pénzhiányért nem a kormány a felelős.

Bajnai Gordon a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének közgyűlésén azt mondta, a kormánynak nem áll szándékában pénzt kérni az önkormányzatok kasszájából, hiszen ott már nincs kivehető forrás.

(hírTV)