A Magyar Katolikus Egyház a felekezeti iskoláknak járó normatíva elszámolása miatt már korábban pert indított az oktatási minisztérium ellen. A tárca ugyanis 100 millió forintot követelt volna vissza a katolikusoktól, arra hivatkozva, hogy a kelleténél több normatív támogatást kaptak.

Az Állami Számvevőszék ezzel szemben megállapította, hogy az egyházi iskolák 2005-ben és 2006-ban összesen 2,7 milliárd forinttal kaptak kevesebbet annál, mint amennyi a törvényi előírások szerint járt volna. Ennek az összegnek több mint a fele a katolikusokat illeti. Az oktatási miniszter a személyi felelősség kérdését kikerülve csak annyit ígért: a hónap végéig kormányrendeletet készít az egységes számítási módról.

Hiller István azt mondta: a vatikáni szerződés továbbra is él, az oktatási tárca és a kormány ennek szellemében cselekszik majd. A visszafizetés részleteiről azonban csak június 30-a után tud nyilatkozni.

(HírTv)