A megválasztott államfő a közmédiának nyilatkozva tapasztalatait úgy összegezte: a három településen olyan összefogás valósul meg, amelyben nemcsak a humanitárius és segélyszervezetek, hanem az ott élő helyi emberek is kiveszik a részület. Ők, ha arra van szükség, főznek, segítenek az áruk bepakolásában, segítenek a tolmácsolásban – fűzte hozzá.

Hirdetés

„Mindenki teszi a dolgát”, a polgármesterek, a jegyzők, az önkormányzati hivatalok munkatársai, és a járási és kormányhivatalok vezetői – sorolta.

Novák Katalin szerint az látszik, hogy a helyszíneken egy jól összeszokott csapat dolgozik, ahol mindenki tudja, hogy mi a dolga. Kitért arra, hogy a települések között munkamegosztás van, a segélyszervezetek egy-egy településre koncentrálnak és a helyi vezetőkkel együtt szervezik a segítő tevékenységet. „Ez azért is fontos, mert így mindenki tudhatja, hogy jó helyre kerül az a segítség, amit útnak indít” – mondta a megválasztott köztársasági elnök.

Novák Katalin szólt arról is, hogy most már több mint három hete tart a háborús helyzet és „mi mindannyian azon dolgozunk, hogy minél előbb ismét béke legyen, de addig is szükség van még a segítségre”.

Korábban írtuk

Beszámolt arról is, hogy sok menekült családdal is találkozott. Szavai szerint ők nagyon nehéz helyzetből indulnak el, sokaknak lebombázták az otthonát és 20 percük volt összepakolni az egész életüket. A háború családokat szakított szét, az édesapákat, a fiaikat otthon kellett hagyniuk Ukrajnában és így indultak neki a nők gyermekeikkel együtt a hosszú útnak – mondta.

„Jó látni, hogy ebben a nehéz helyzetben a magyar emberek összefogtak, (…) és mindenki ott segít, ahol tud és a segítségpontokon professzionális segítségnyújtás zajlik” – zárta szavait Novák Katalin.