A jelmondatot ki is írták egy molinóra a Planetárium Caféban, amelynek meghívására a politikus a pódiumbeszélgetésre érkezett. Márki-Zay Péter elmondta: számára is ellenszenves volt, hogy a 2004-es népszavazáson Gyurcsány Ferenc a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztése ellen kampányolt.

Hozzátette azonban, hogy ezt számításból tette, miután felmérte, hogy a határon túliak úgysem rá szavaznának.

Szerinte számításból adott állampolgárságot és szavazati jogot a határon túli magyaroknak Orbán Viktor is, miután felmérte, hogy számíthat a szavazatukra.

Hirdetés

„Mi vagyunk az elsők, akik szívvel-lélekkel támogatjuk a határon túli magyarságot, akkor is szeretjük és akkor is támogatjuk az itteni magyarok állampolgárságát, szavazati jogát, ha nem ránk szavaznak” – jelentette ki. Azt azonban megemlítette, hogy a levélszavazás rendszere megújításra szorul.

A politikus annak a feszültségnek a gyógyítását tartotta feladatának, mely abból származik, hogy Magyarországon sokan úgy látják: a határon túli magyarok tartják hatalmon „az ezer éves történelmünk legkorruptabb kormányát”.

Kijelentette: semmilyen megalázkodást nem vár el azoktól a polgármesterektől sem, akik levélben közölték, hogy nem szívesen látják Erdélyben. Biztosra vette, hogy ha Magyarországon változás lesz, fel fogja hívni az RMDSZ elnöke, hogy gratuláljon, és minden rendben lesz.

Korábban írtuk

Márki-Zay Péter úgy vélte: meg kell őrizni a határon túli magyar közösségek jelenlegi támogatási szintjét, de úgy vélte: a támogatásokat politikamentesen, korrupciómentesen kell adni, arra, amire a magyar közösségek kérik. Nem úgy, hogy kórházat kérnek, és helyette stadiont kapnak, amint szerinte Csíkszeredában történt.

Úgy vélte, a magyar állami támogatással elkezdett erdélyi beruházásokat mindenképpen be kell fejezni. Azt azonban nem vállalta, hogy a Fidesz felelőtlen ígéreteit is megvalósítja. Arra az újságírói kérdésre, hogy a 2020-as év 130 milliárd forintos szintjén vagy a 2021-es év 30 milliárd forintos szintjén szeretné megőrizni a határon túli magyar közösségeknek szánt támogatásokat, azt válaszolta, hogy valószínű, átlagolna.

A miniszterelnök-jelölt szerint azzal lehet a legnagyobb kárt okozni a határon túli magyarságnak, ha a nemzeti büszkeségét rombolják le. Németországban élő temesvári magyar ismerősének a példáját említette, aki tíz évvel ezelőtt, ha megkérdezték, magyarnak mondta magát, ma inkább a romániai származását említi.

„A mi célunk, hogy büszkék lehessünk a magyarságunkra, és ne kelljen szégyenkezni azért, hogy a mi miniszterelnökünk Putyin kiszolgálója, meg hogy a legkorruptabb ország lettünk az EU-ban” – fogalmazott.

Úgy vélte: Orbán Viktor csak a korrupcióban volt következetes az elmúlt években, minden másban „szélkakas” politikát folytatott. Az elmúlt hetek irányváltásairól említette, hogy a korábbi álláspontját megváltoztatva hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon át fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, és ahhoz is, hogy NATO-csapatok érkezzenek Magyarországra. A legnagyobb gondnak a magyarországi korrupciót tekintette. Kijelentette: ha hatalomra kerülnek, Magyarország csatlakozik az EU ügyészségéhez, és börtönbe küldik a csalókat.

„Keresztény ember nem szavaz tolvajokra” – jelentette ki. Azt is sérelmezte, hogy a kormány gyűlöletpropagandával tartja fenn a hatalmát, márpedig szerinte a gyűlölet gyakran erőszakba fordul, a gyűlölet öl.