Gyurcsány Ferenc hirdetésében beismerte, hogy ő a hibás az elmúlt évek sikertelenségért, az elmélyülő szociális és gazdasági válságért, a növekvő munkanélküliségért – fogalmazott a Fidesz országgyűlési képviselője. Az a tény, hogy négy év alatt a miniszterelnök a hetedik programját mutatja be, bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc a problémák létrehozásához nagyon ért, de a megoldásukról fogalma sincs – fejtette ki a politikus. Koszorús László felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc fizetett hirdetésének felét közpénzből jelentették meg. Ez hatalommal való visszaélés minősített esete – jegyezte meg.

A kormány 200 millió forintot költött a kormanyszovivo.hu weboldal elkészítésére, és ezen kívül létezik a miniszterelnok.hu oldal is, amelyekre fel lehetne tenni ezeket a dokumentumokat ingyenesen, és Gyurcsány Ferenc akár sajtótájékoztatókon is beszámolhatott volna elképzeléseiről – fogalmazott a képviselő.

Koszorús László hangsúlyozta: a magyar emberek a kárvallottjai a kisebbségi kormányzásnak, és most arcátlan módon velük fizettetik ki a miniszterelnök hetedik programjáról szóló fizetett hirdetés árát.

A Fidesz határozottan arra kéri az MSZP-t, hogy ha fizetett hirdetést akar feladni, akkor ezt pártpénzből tegye, ne az emberek pénzéből. A 4,5 millió forintos hirdetésből 2 millió forintot a Miniszterelnöki Hivatal állt, és csak a többit az MSZP. Koszorús László ezért arra szólította fel a szocialisták pénztárnokait, hogy hétfőn azonnal fizessék vissza az emberek pénzét, a 2 millió forintot.

(fidesz.hu)