Kalapos, bajuszos, aranyfülbevalós lusta tücskök és szorgos, becsületes, esetenként árpádsávos zászlók alatt masírozó hangyákról közölt képregényt a Móricka című újság egy hónapja. Most kiderült: mindez nem törvényellenes. A rendőrség bűncselekmény hiányában utasította el Lévai Katalin MSZP-s európai parlamenti képviselő feljelentését. A politikus továbbra is úgy gondolja, hogy a rajzok egyértelműen romaellenesek, uszítóak, gyűlöletkeltők. Azt mondja Lévai Katalin, hogy a törvény is hiányos, például képekről nem szól a jogszabály, de szerinte a rendőrök sem végeztek tökéletes munkát. Lévai Katalin azt mondta, nem hagyja ennyiben az ügyet, végiggondolja, hova, milyen jogi fórumokhoz fordulhat.

Magyarországon egyébként más nem vizsgálja a képregényt, így a kisebbségi ombudsman, Kállai Ernő sem.

– Az ügy nem tartozik a hatáskörömbe, az ombudsmannak vagy állami intézmények, vagy közszolgáltatók esetében van vizsgálati jogosultsága – indokolt Kállai Ernő.

(MR)