Az egri kórházvédők azért választották a tiltakozásnak ezt a formáját, mert a magáncég két hónapos haladékot kapott a szocialista többségű Heves Megyei Közgyűléstől a működési engedély beszerzésére. Emellett munkabeszüntetést is szerveznek a jövő héttől: úgynevezett mozaikos sztrájkot fognak tartani.

A közgyűlés szocialista elnöke, Sós Tamás is számíthat arra, hogy egy-egy ember ülő sztrájkot tart az irodája előtt. A kórházvédők azt mondják: az intézmény 225 orvosa és 500 szakdolgozója, valamint rengeteg civil áll mellettük.

– Erőt egészséget, és hosszú életet kívánok nekik!

– Ennyi?

– Igen. Legyen az ő problémájuk.

Így reagált a HospInvest Zrt. alelnöke, Deák Gábor a sztrájk hírére. Azt mondta: a szerződésben foglalt 120 napos hosszabbításnak csak a felére volt szükségük, mivel már rendelkezésükre áll majdnem 1000 munkaszerződés. Állítása szerint ezek közül 800-at a Markhot dolgozói írtak alá.

„A mutyivédő társaságnak a véleménye engem nagyon nem érdekel, igazság szerint nagyon szomorú vagyok, hogy nagyon sok embert meg tudtak téveszteni, dehát felnőtt emberek lévén maguk döntötték el, amit döntöttek.” – tette hozzá az alelnök.

A HospInvest vezetése szerint szeptember 15-re megkapják a működési engedélyt az egri intézményre is, és ezzel Heves megye valamennyi kórháza az övék lesz.

(hírTV)