„Évek óta viaskodik a magyar kormány a hatalmas államadóssággal – így az újság –, amelynek összege tavaly 62 milliárd euró volt. Ez ugyan nem sokkal nagyobb az osztrák állami tartozásnál, a belföldi össztermékhez viszonyítva, de egyik közép-európai ország sem úszik ennyire az adósságban. Még ez sem lenne baj, ha Magyarország államkötvények kibocsátásával friss pénzt tudna előteremteni. De az eladósodott Magyarország iránti bizalom néhány napja erősen megcsappant, az államkötvénypiac teljesen összeomlott. Beugrott hát segíteni az Európai Központi Bank (EKB), amely rövid távra 5 milliárd eurót pumpál a magyar gazdaságba.” Az esetleges államcsőd kivédéséhez ez az összeg a Die Presse szerint kevés, a forint csütörtöki javulásához azonban elegendőnek bizonyult.

„Az év végéig újabb államkötvények nélkül is a víz fölött tudja magát Magyarország tartani – idézi a bécsi újság Richter Sándort, a bécsi nemzetközi összehasonlító intézet, a WIIW szakértőjét –, de ha addig nem bukkan fel új vevő, akkor az EKB és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közös segélycsomagjára lesz szükség.”

Vannak megfigyelők, akik az eseményekben csak a piac túlzott reakcióját látják, a budapesti kormány azonban lázasan munkálkodik egy mentőcsomag összeállításán. A szombati nemzeti csúcs előtt teljes a tanácstalanság, a kormányfő drámai takarékossági intézkedéseket hozna, amit viszont az ellenzék nem akar elfogadni. Mindenki a másik felet hibáztatja amiatt, hogy nem képesek egységes álláspont kialakítására.

De ha az EKB az IMF ki is segíti Magyarországot, ahogyan az várható, a gazdaság növekedése akkor sem lesz sokkal több a nullánál a következő néhány évben. A nyugat-európai kereslet visszaesik, ami gyengíti az exportorientált ország iparát. A szükséges beruházásokhoz pedig hiányoznak a hitelek. S ami még külön rossz: a hitelek 56 százaléka nem forintalapú. Márpedig ha a forint tovább gyengül, akkor sokan, akik devizahitelt vettek fel, súlyos helyzetbe kerülnek, ez pedig a magyar bankpiac jelentős hányadát ellenőrző osztrák bankokat is érintené.

Magyarországon a legkiélezettebb a helyzet – konstatálja a Die Presse –, de nem tudni, hogy nem követi-e öt a többi kelet-európai ország. Szerbia és Ukrajna már érintkezésbe lépett az IMF-fel.

Az osztrák lap latolgatásához képest Simor András jegybankelnök tegnap este az MTV1-en arról beszélt, hogy Magyarországon az államcsőd bekövetkezésének valószínűsége gyakorlatilag nulla. Ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt néhány évben a magyar gazdaság sokat erősödött, sebezhetősége ugyan még mindig nagy, de csökkent és olyan intézmények állnak mögötte, mint az Európai Bizottság, az EKB vagy az IMF.

A kormány adómódosítási javaslatainak visszavonásával összefüggésben azt mondta: továbbra is fontosnak tartja az adócsökkentést, ha az a kiadások mérséklésével párosul, de elsőként a gazdaság, a pénzügyi helyzet stabilitásának megőrzése a feladat, ezt követően kerülhet ismét napirendre az adócsökkentés kérdése.

(hvg.hu)