Az ügyben a rendőrség emberölés gyanúja miatt indított eljárást, végül hosszas nyomozás után a fiatalembert gyanúsították meg a bűncselekménnyel, aki egyébként mindvégig tagadta bűnösségét, és azt állította, hogy az eset idején nem is volt Debrecenben.

A nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ennek ellenére e hét elején befejezte, és az iratokat október 13-án vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozás felügyeletét ellátó Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségre. A főügyészség pedig a benyújtott iratok alapján elkészítette a vádiratot az ügyben, amit pénteken be is nyújtottak a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon.

(HavariaPress)