A kormány jövőre befagyasztaná a közszféra dolgozóinak bérét és felfüggesztené a 13. havi juttatások kifizetését is – mondta Gyurcsány Ferenc a parlamenti pártokkal tartott keddi egyeztetésen. A gazdasági válság hatásainak enyhítése érdekében maximálnák a 13. havi nyugdíj összegét 80 ezer forintban és a rokkantnyugdíjasok kivételével csak azoknak fizetnék ki, akik betöltötték az öregségi korhatárt.

Csökkentenék az állami vállalatok vezetőinek fizetését 10 százalékkal és megtiltanák, hogy jutalmat, prémiumot vagy 13. havi bért kapjanak. A kormányfő beszélt arról is: azt javasolják, a „lehető legrosszabb lehetőséggel” számolva mínusz egy százalékos gazdasági növekedéssel tervezzék a jövő évi büdzsét. Javasolják továbbá egy olyan 1000 milliárdos növekedési alap létrehozását uniós források felhasználásával, ami csökkentené a vállalkozások működési kockázatát és a recesszió hatásait. Támogatják az SZDSZ által javasolt stabilitás- és adóreformalap létrehozását, és amennyiben az adórendszeren belüli átcsoportosítással megoldható, készek a munkát terhelő adóterhek csökkentésére is.

A miniszterelnök azt mondta, ezek nem a valutaalappal kötendő megállapodás feltételei. Mint mondta, ők csak annyit kértek, hogy ne vállaljanak több kiadást, mint amit ki tudnak fizetni és csak úgy avatkozzanak be az adórendszerbe, ha nettó szinten nem csökken az ebből származó bevétel.

Méltánytalannak tartják

Ha jövőre nem kapnának 13. havi bért a közszféra dolgozói, az egyes számítások szerint 180 milliárd forintos megtakarítást jelentene. Méltánytalannak tartja a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára, hogy a nyugdíjasok mellett a közszféra 670-680 ezer fős tábora legyen az áldozat. Fehér József azt mondta: a közszférában 2003-as reálértéken maradnának a keresetek, amit pillanatnyilag nem tekintenek tárgyalási alapnak.

„Mi érvényesnek tekintjük azt a sztrájkmegállapodást, amelyet a kormány képviselőivel 2007 februárjában kötöttünk, és ez a megállapodás többek között azt tartalmazza, hogy 2009. január 1-től emelkednek a közszolgálati illetménytételek, és 2009 decemberében a 13. havi juttatást is kifizetik.” Fehér József tudomása szerint egyébként a Valutaalap ahhoz is kötötte a támogatását, hogy a szakszervezetekkel meg kell állapodni, így ő reméli, hogy a következő napokban lesz módjuk tárgyalni a kormánnyal.

A Liga máris lépett: felkérte az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság tagjait, hogy tárgyaljanak a kormánnyal, hiszen a tavaly kötött megállapodás szerint legalább négy százalékkal nőne januártól az illetményalap. A Liga később közleményt adott ki, amely szerint a pénzügyi válságra tekintettel kész kompromisszumot kötni a bérekről, hajlandó engedményeket tenni a minimálbér és az átlagos bérajánlás kérdésében. Cserébe elvárja a foglalkoztatottság mostani szintjének megőrzését és a korrupció, a feketegazdaság elleni fellépés erősítését. A Liga elsősorban az állam méretét csökkentené, ezen belül javasolja a parlamenti és önkormányzati képviselők számának mérséklését, a pártfinanszírozás tisztázását, a képviselők adómentes juttatásainak megszüntetését.

A Krónika értesülése szerint a miniszterelnök délelőtt találkozott a nyugdíjasok képviselőjével. Utánanéztünk: a KSH tavalyi adatai szerint a több mint hárommillió nyugdíjas átlagos havi járandósága 81.918 forint. Tehát aki efölött kap, annak be kellene érnie kisebb 13. havi nyugdíjjal. „Ez körülbelül egymillió főt érint, többségük nyugdíja közel van a 80 ezer forinthoz – mondta Hegyesiné Orsós Éva, az Életet az Éveknek Országos Szövetségének elnöke. – A döntés az idősszervezeti vezetőket alapvetően megnyugtatta. Nyilván senki nem örül annak, hogy jövőre a nyugdíjasoknak kevesebb pénz jut, de megnyugtatott bennünket az, hogy a legrosszabb, a legnehezebb helyzetben lévő nyugdíjasokat nem érinti.”

(MNO, MR)