Befizeti azt a 10 ezer forintos büntetést, amelyet környezetvédelmi, úgynevezett zajvédelmi bírság címén szabtak ki rá – mondta el az MNO-nak Sebeők János csütörtökön. A feljelentő az Egészségügyi Minisztérium volt, hiszen – amint a példa is mutatja – zavarta „nyugalmukat” az író-filozófus által előadott politikai performance. Ismert: Sebeők még március elején tartotta meg a minisztérium épülete előtt zenével, énekkel megfűszerezett humoros műsorát. A célja az volt – ahogy Sebeők korábban is elmondta –, hogy megpróbálja ráirányítani a figyelmet az akkor még javában tomboló egészségügyi reform árnyoldalaira.

Gondolkodtam rajta, hogy magamra veszem a „politikai fogoly státuszát”, de mégsem váltom át a büntetést 5 napi elzárásra – mondta lapunknak az író, aki kifejezetten kisstílűnek tartja a szakminisztérium eljárását, akik a performance napján semmilyen jelét nem adták annak, hogy zavarja őket a „rendelés”. Holott – hívja fel a figyelmet Sebeők János – amikor a lakók szóltak, hogy zavarja őket a zene, azonnal lejjebb vették a hangerőt. Semmi mást nem kellett volna tennie a minisztériumnak, mint „emberi hangon jelezni”, hogy zavarja őket a hangerő.

„Nekem megér 10 ezer forintot, hogy akár csak egyetlen napra is, de sikerült lassítani az egészségügyben véghezvitt ámokfutást” – tette hozzá.

Emlékeztetett arra is, hogy Horváth már „melegebb éghajlaton van”. Ha egy bulvárszemélyiség vagy magánember szerepel egy valóságshow-ban, azzal semmi gond nincsen, hiszen nem gyakorol hatást az életünkre – folytatja Sebeők –, ám ha a produkcióban egy olyan ember akarja megszerezni az emberek szimpátiáját, akinek súlyos felelőssége van a magyar egészségügy helyzetét illetően, az több mint visszatetsző.

Az akkori – azóta már régen kirúgott – minisztert, Horváth Ágnest szakmai helyett érzelmi vitára hívta ki, de senki nem vette fel vele a beszéd fonalát. Az egyetlen kommunikáció a minisztérium és közöttem ez a feljelentés, illetve a kiszabott büntetés – tette hozzá a filozófus. Ami történik, nem más, mint egy kisstílű politikai bosszú – állítja Sebeők.

(MNO)