Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: több bejelentést is kaptak kedden arról, hogy ismeretlen telefonszámról SMS-eket küldtek ki, melyben a baloldal támogatására buzdítottak. Olyanok is kaptak ilyen üzeneteket, akik a baloldali pártok számára soha semmilyen adatukat nem adták meg, köztük több kormánytag is – tette hozzá.

Hirdetés

Kiemelte: az elmúlt napokban számos információ látott napvilágot arról, hogy Bajnai Gordon és az „Amerikában kiképzett titokminisztere” a DatAdat nevű cégen keresztül milyen titkos és tiltott adathalász-tevékenységet folytatott.

Hollik István szerint a kedden kiküldött SMS-ek bizonyítják, hogy a törvénytelen eszközökkel összeállított adatbázis, a „Bajnai-lista” létezik. Bajnai Gordon és cége ezzel az üzenetküldéssel száll be a kampányba, támogatva Márki-Zay Pétert és Gyurcsány Ferencet – mondta a kormánypárt kommunikációs igazgatója.

A politikus szerint a tömeges üzenetküldés kapcsán személyes adatok törvénytelen használata, valamint tiltott kampányfinanszírozás gyanúja is felmerül. Ezért a kormánypártok nevében Hollik István felszólította Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét és Márki-Zay Pétert, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, hogy „fejezzék be a törvénytelen kampányakciójukat.”

Többek közt Deutsch Tamás is kapott a kéretlen SMS-ekből:

A Magyar Hírlap cikkében azt írja, becslések szerint összesen kétmillió ilyen és ehhez hasonló üzenetet küldött ki a baloldal, akad olyan is, aki több üzenetet is kapott.

Korábban írtuk