A világháború elmarad

A cikk eredetileg a Demokrata hetilap március 30-ai számában jelent meg.

„Nehéz szülés volt, de sikerült” – így értékelte a történteket Orbán Viktor miniszterelnök, miután lezajlott múlt hét csütörtökön a NATO-csúcs Brüsszelben, ahol a védelmi szövetség fontos intézkedéseket vezetett be az immár egy hónapja tartó orosz–ukrán válság kapcsán. A védelmi szövetség fegyverzetet, hadifelszerelést, kibervédelmi támogatást, illetve atom-, vegyi és biológiai fegyverek elleni védekező felszereléseket küld Ukrajnának, nem avatkozik azonban be közvetlenül a háborúba. A harminc tagállam első és talán legfontosabb döntése az volt, hogy nem zárják le a légteret Ukrajna felett, hiszen azzal a frontvonalak átlépnék az országot. „Repüléstilalmi zóna létesítése azt jelentené, hogy masszívan meg kellene támadni az orosz légvédelmi rendszert Oroszországban, Belaruszban és Ukrajnában. Készen kellene állni orosz repülőgépek lelövésére, amivel nagyon magas lenne a NATO és Oroszország közötti háború kockázata, ami még több halálesethez és pusztításhoz vezetne” – érvelt a NATO döntése mellett Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára.

Reális döntés

Szakértők szerint a repüléstilalmi zóna nemcsak Európának, hanem még az Egyesült Államoknak is komoly kockázatot jelentene. – A légtérzár politikai és katonai képtelenség is lenne egyben, mert még az amerikai légierőnek is komoly veszteséget okozna egy háború Oroszországgal, és nincs más légierő a NATO-n belül, amely a győzelem reményével vághatna bele. Nem mellesleg egy ilyen lépés megtételekor katonai célpontot jelentenének azok a lengyel bázisok, ahonnan kiindulna a légtérzárlat – mutat rá a Demokratának Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője.

Mindez azért is érdekes, mivel Ukrajnán és a balti államokon kívül még Lengyelország szorgalmazta korábban a repüléstilalom bevezetését. Ennek ellenére Csiki Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos munkatársa úgy véli, már az első pillanattól kezdve lehetett tudni, hogy nem működőképes megoldás a légtérzár.

– A NATO és Oroszország közötti közvetlen háború kitörése mellett azért sem lett volna reális a lépés, mivel egy ilyen típusú légtérellenőrzés bevezetéséhez nemzetközi jogi felhatalmazásra van szükség, például az ENSZ Biztonsági Tanácsán keresztül, ennek állandó tagja Oroszország, amely pedig biztosan élt volna vétójogával – részletezi a szakértő.

Védelmi harccsoportok

A védelmi szövetség a találkozón arról is döntött, hogy a keleti szárnyának országaiban, azaz Magyarországon, Bulgáriában, Romániában és Szlovákiában is 1000-1500 fős úgynevezett többnemzetiségű harccsoportokat (Multinational Battle Group, MBG) telepítenek a meglévő, 2017-ben Lengyelországban, Észt­országban, Lettországban és Litvániában felállított, hasonló létszámú MBG-k mellé. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint a hazánkba érkező kontingenst amerikai, török, horvát, montenegrói és olasz katonák alkotják, a harccsoport a Dunántúlon tartózkodik majd, ahol a honvédség bázisaiban közös kiképzéseken, gyakorlatokon vesznek részt a NATO-együttműködés keretében.

– Ezek a kontingensek nem jelentenek katonai fenyegetést Oroszország katonai hatalmára vagy területére, viszont mivel több szövetséges állam katonái alkotják őket, így elrettentő erővel bírnak és kollektív védelmet kínálnak az állomásukul szolgáló országnak – mondja Csiki Tamás. Az alacsony létszámú kontingens önmagában ugyan nem nyújtana valódi védelmet az oroszok ellen, viszont bármilyen NATO-tagállamot érintő katonai akció után is aktiválódik a szövetség alapokmányának 5. cikke, amely szerint ilyenkor minden egyes tag, így az atomhatalom Egyesült Államok, Franciaország vagy az Egyesült Királyság is köteles mozgósítani saját haderejét.

Persze az alapokmányban foglaltak és a gyakorlat nem mindig fedi egymást. Egyetlen olyan alkalom volt, amikor NATO-tagállamok konfliktusba kerültek, de akkor egymással. Törökország és Görögország hiába katonai szövetségesek 1952 óta, a mai napig folyik a vita arról, hogy a térségben lévő természeti erőforrások mely országok fennhatósága alatt állnak; a válság nemrég annyira súlyos volt, hogy még a katonai haderő bemutatásáig is eljutottak a felek. Érdekesség, hogy az 5. cikk alkalmazására a NATO története során mindössze egyszer került sor, igaz, akkor sem hagyományos konfliktus apropóján. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások idején az Egyesült Államok – a mai napig vitatott körülmények között – érvényesítette az 5. cikkben foglaltakat, és felelőssé téve az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet az akcióért, birodalmi konfliktusba vonta a NATO többi tagját, előidézve az afganisztáni háborút.

A fentieket tekintve egyelőre senki nem tapasztalhatta meg, hogy hogyan nézhet ki a gyakorlatban az 5. cikk alkalmazása, és úgy tűnik, a NATO nem is most szeretné kipróbálni. Meg kell jegyezni, Oroszország sem véletlenül mért „megelőző csapást” Ukrajnára, még mielőtt az egyáltalán NATO-taggá válhatott volna.

De vajon meddig maradhatnak ezek a kontingensek az érintett országokban, köztük hazánkban?

– Az MBG-k állomásozása a fenyegetettségtől függ, amit vélhetően a háború ideje befolyásol leginkább. Nem tartom valószínűnek, hogy hosszú távú állomásozásról lenne szó, hiszen ennek a finanszírozása rengeteg pénzbe kerül a küldő, illetve a fogadó országnak is – jelzi Demkó Attila.

Mindeközben Klaus Iohannis román elnök bejelentése szerint hazája és Lengyelország a NATO keleti szárnyának bővítését szorgalmazza Ukrajna, Grúzia és Moldova felvételével, ennek megtárgyalására pedig a júniusi madridi NATO-csúcs előtt összehívják a 2015-ben a Krím oroszok általi annektálására válaszul létrehozott bukaresti kilencek (B9) csúcstalálkozóját, amelynek Magyarország is tagja.

Varsó és Bukarest mostani kardcsörtetése és magyar szemmel nézve irracionális russzofóbiája történelmi és aktuálpolitikai okokra vezethető vissza. Lengyelország a mai napig fenyegetve érzi magát Oroszországgal szemben, többek között az ő és a balti államok érdekét sértő kalinyingrádi terület miatt, ahol Oroszország legjelentősebb balti-tengeri haditengerészeti és katonai bázisát építette ki. Ezenfelül Lengyelországban jövőre országgyűlési választásokat tartanak, ahol minden bizonnyal a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform vezetője, Donald Tusk és a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság elnöke, Jarosław Kaczyński csap össze. Így a lengyel belpolitikai kampány során nagy verseny zajlik, hogy ki az „oroszellenesebb” és ezáltal az „ukránbarátabb”, illetve ki bírálja hangosabban azokat az országokat – így többek között Magyarországot is –, amelyek az ő szemszögükből nézve nem adnak meg minden segítséget Ukrajnának.

Románia a háború közelségén túl veszélyben érezheti a fennálló határok biztonságát jelentő status quóját, mivel attól tarthat, ha Oroszország elfoglalhatja Ukrajnát, akkor akár a „románosított” Moldova vagy netán saját maga is célponttá válhat; ezt arra alapozhatja, hogy a térség jelentős természeti erőforrásokban, például kőolajban gazdag. Klaus Iohannis államfő ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy bebizonyítsa: Románia elkötelezett nyugati szövetséges, és az orosz érdekekkel szemben kész együttműködni a többi NATO-tagországgal, így Magyaror­szággal is.

Kína és a háború

A fent meghozott döntések mellett a NATO felszólította Belaruszt és Kínát, hogy tartózkodjanak a háborútól, sőt követeljék annak azonnali befejezését Oroszországtól. Stoltenberg úgy fogalmazott, Kína szerepvállalásával azért is foglalkozott kiemelten a szövetség Brüsszelben, mert Peking Moszkvához csatlakozva „megkérdőjelezte a független nemzetek jogát arra, hogy megválasszák saját biztonsági struktúrájukat,” továbbá azzal vádolta Kínát, hogy politikai támogatást nyújtott Oroszországnak, többek között valótlanságok terjesztésével. „A szövetségesek attól is tartanak, hogy Kína anyagi támogatást nyújthat az orosz invázióhoz”, mondta a főtitkár. Mindezt a NATO arra alapozhatja, hogy Kína nemrég élesen bírálta az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókat és a NATO kelet-európai csapaterősítését.

Szakértők szerint azonban nincs reális esélye annak, hogy Kína belépjen a háborúba.

– Az ő szemszögéből nézve a háború a világ másik felén zajlik, és valószínűleg nincs meg benne az a katonai erőkivetítő képesség – mint az Egyesült Államokban –, hogy egy egész hadsereget átcsoportosítson és az ottani szövetséges bázisokra telepítsen. Még ha megvolna is ez a képesség, Kína globális politikája miatt nem indítana hódító háborút vagy más térségben zajló katonai műveleteket. Ezt nemcsak deklaráltan, hanem a gyakorlatban is képviselik – fejti ki Csiki Tamás.

A NATO tehát a légtérzár elvetésével el akarja ugyan kerülni a háborút Moszkvával attól tartva, hogy jelentős veszteségeket szenvedne el az orosz haderőtől, de egyúttal igyekszik katonai birodalomként is viselkedni az említett harccsoportok felállításával és az Ukrajnának adott fegyverszállítmányokkal. Ám jól láthatóan Vlagyimir Putyin sem szeretne konfliktusba kerülni a védelmi szövetséggel. Így a keleti szárnyra telepített kontingenseknek alighanem csak szimbolikus jelentőségük lesz, azt üzenve, hogy a NATO „mindenféle kritika ellenére megvédi szövetségeseit”.