Végül csak a gyűlölet marad

A cikk eredetileg a Demokrata hetilap március 30-ai számában jelent meg.

Alig kezdődött el a háború Ukrajnában, Volodimir Zelenszkij elnök bejelentette, fegyvert osztanak a lakosságnak, hogy részt vehessenek a védekezésben, és bár a harceszköz átvétele elvileg minimális regisztrációval és valamiféle mentorálással jár, bőven hallani olyan esetekről, hogy a legcsekélyebb ellenőrzés nélkül, számolatlanul osztottak lőfegyvereket és lőszert civileknek.

Hasonlóan kezdődött harmincegy évvel ezelőtt a jugoszláv háború is. Még fel sem lángoltak a harcok, amikor a Jugoszláv Néphadsereg (JNH) elkezdte felfegyverezni az egykori horvátországi Katonai Határőrvidék (Krajina) területén élő szerbeket, valamint a Szerbiából oda érkező, önkéntesekből verbuvált szabadcsapatokat és csetnikalakulatokat. Ezek együttesen megszállták Horvátország területének harmadát, hónapokig ostromolták, majd be is vették Vukovárt, végül kikiáltották a Krajinai Szerb Köztársaságot, amelyhez a JNH a csetnik erők támogatásával hozzácsatolta a részben magyarlakta Drávaszöget és Kelet-Szlavóniát is.

Rossz kezekben

A háború alatt kiosztott fegyverek végül maradtak a lakosság kezében, aminek a hatását a mai napig nyögi a Balkán, jelenleg is több millió illegális fegyver van a volt Jugoszlávia utódállamainak területén. Pedig történtek erőfeszítések begyűjtésekre, például az 1995-ben felálló bosnyák kormány tett rá kísérletet – sikertelenül. Egyes becslések szerint Bosznia-Hercegovinában 750 ezer, Horvátországban 600 ezer, Szerbiában 950 ezer darab illegálisan tartott fegyver van a lakosság birtokában.

Még a legkevésbé felfegyverzett balkáni államokban is legalább félmillióra tehető azoknak a háztartásoknak a száma, ahol lőfegyvert tartanak, de van, ahol ez a szám eléri az 1,6 milliót, természetesen zömében engedély nélkül.

Szerbiában és Montenegróban kimagaslóan sok az illegálisan tartott fegyver, száz lakosra jut negyven. A NIN című szerb hetilap pár éve közölt egy átfogó kutatást, amely szerint az országban virágzik a fegyverkereskedelem, míg egy eredeti Kalasnyikov gépkarabély a szerb feketepiacon 150-200 euróba kerül, a Skandináv-félszigeten ugyanezért 2000-3000 eurót kell fizetni. Egy pisztoly ára száz és ezer euró között mozog, míg Nyugat-Európában 2000-et is elkérnek érte. Szinte természetes az is, hogy a régió országaiban jelen lévő bűnszervezetek birtokolják az illegális fegyverek jelentős részét, így kérdéses, hogy az áldatlan állapotokat valaha is fel lehet-e számolni. Márpedig ez egész Európára veszélyt jelent, a kontinensen végrehajtott merényletekben használt fegyverek zöme visszavezethető a Balkánra. Ilyenek voltak a párizsi Charlie Hebdo elleni támadásnál használt Kalasnyikovok is, amelyeket Belgiumban vásároltak, de a nyomok a Nyugat-Balkánra vezettek.

„AK–47. Papírok nélkül. Odaadom az elsőnek, aki hív. Adok mindent, ami a képen van plusz 1080 töltényt. 50 000 hrivnya” – áll az OLX adok-veszek oldal ukrán változatán egy friss hirdetésben, előre jelezve, hogy keleti szomszédunkban is hasonló turbulenciákra lehet számítani.

– A lakosság felfegyverzése egyrészt érthető lépés volt az ukrán kormány részéről, hiszen totális agresszió zajlik az ország ellen, másrészt bőven vannak veszélyei is – értékelte a helyzetet Demkó Attila. Az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője szerint a fegyverek bűnözői körök és szélsőséges nacionalisták kezébe kerülhetnek.

– Ukrajnában rövid távon az életben maradás a cél, ezért lépték meg többek között, de akár a kárpátaljai magyarokra nézve is veszélyt jelent, olyan körök kezébe is kerülhet fegyver, akik nem szívesen látják ott a magyarokat – mutat rá a szakértő.

Átrendezték az arányokat

A délszláv háború egyik legmeghatározóbb emléke Magyarországon a déli határon át érkező menekültek sokasága. Ám legalább ennyire jelentősek voltak a belső népmozgások, amelyeket a Horvátországból és Boszniából menekülő szerbek révén az állam ki is használt, hogy Délvidékre történő betelepítésükkel változtassa meg a magyar többségű helységek nemzetiségi összetételét.

– 1991-ben kitört a háború, ekkor a jugoszláv kormány elkezdte behívni a katonakorú magyar férfiakat, és előszeretettel osztották be őket az első vonalba a fronton, így nagyon sokan meghaltak közülük. És ekkor ismét megindultak Dél-Szerbiából, több tízezres nagyságrendben, hogy újra birtokba vegyék a legendásan jó földeket. Az elmenekült vagy a háborúban elesett magyarok házait feltörték és beköltöztek. Nincsenek pontos adatok arról, hány ilyen incidens történt, de ezeket az állam is támogatta – eleveníti fel a folyamatot a Demokratának Raffay Ernő.

A titkosszolgálati jelentések arról is szóltak, hogy sok esetben fenyegetéssel, erőszakkal bírták rá a magyarokat a távozásra úgy, hogy házukat, földjüket, állataikat elvették, mindenüket hátra kellett hagyni. A történész elmondja, szűk ismeretségi körében is volt olyan délvidéki család, amelynek tagjai a menekülést választották, ők tizennyolc éves, katonakorú fiuk miatt időben léptek, még volt lehetőségük eladni a házat, összecsomagolni, a kocsijukban elrejtették minden megtakarításukat, úgy szöktek át Magyarországra.

Hozták az erőszakot

Az elhúzódó háború miatt folyamatosan érkeztek szerbek a magyarlakta területekre, az utolsó nagy menekülthullámot a NATO 1999. március 24. és június 10. között 78 napig tartó úgynevezett „békekikényszerítő” légi háborúja korbácsolta fel. A Vajdaságban letelepedő menekültek felborították a nemzetiségek korábbi arányát a térségben. És bár a magyar–szerb viszony a XVIII. század óta hagyományosan rossz volt, a délvidéki magyar kisebbség helyzete ekkor romlott meg igazán. Az újonnan betelepülőknek köszönhetően egyre több atrocitás érte őket, elkezdődtek a magyarverések, és többek között a magyarellenes támadások egyik legfontosabb helyszíne lett Temerin, ahol 2004-ben az is előfordult, hogy egy helyi magyar politikust egy 32 centis konyhakéssel átszúrt üzenet várt a kertjében: Megölünk benneteket!

A légkör annyira mérgezetté vált, hogy 2013-ban már sok magyar az utcára is félt kimenni. Okkal, 2013. február 19-én egy tízfős társaság támadt csavarhúzóval és bokszerrel öt magyar fiatalra Szabadkán hajnalban, a város központjában, azt követelve tőlük, hogy beszéljenek szerbül, mert Szerbiában vannak. Az incidensek felsorolását hosszan lehetne folytatni. A délvidéki magyar kisebbség helyzete pár éve kezdett csak jobbra fordulni, amikor Szerbia és Magyarország államközi kapcsolatai egyenesbe jöttek.

Rossz hír a kárpátaljai magyarság számára, hogy hasonló folyamatok indultak be Ukrajnában is. 2018-ban levették a beregszászi városházáról a magyar zászlót, több emlékművet festékkel öntöttek le. Két éve pedig durva hangvételű fenyegető üzenetet kaptak kárpátaljai magyar külképviseletek, több szervezet, sajtóorgánumok és magánszemélyek is, amelyben azt írták, „egy hetet kaptok arra, hogy elhagyjátok az ukrán földet. Ellenkező esetben mindannyiótokat megmérgezünk, akár a patkányokat. A túszaink vagytok. Az »első fecske« hét nap múlva érkezik. Várjátok!”. Akik ezeket az arocitásokat elkövették, éppen most radikalizálódnak véglegesen a háborús helyzetben, és most könnyedén fegyverhez is juthatnak. A korábban sűrűn dobált Molotov-koktélok helyét pedig pillanatok alatt átvehetik a gránátok.

Ahogy egykor Szerbiában, a belső vándorlás Ukrajnában is zajlik, első hulláma már hetekkel ezelőtt megérkezett Kárpátaljára. Úgy tudjuk, elsősorban a fővárosból és környékéről jöttek olyanok, akiknek rokonaik, ismerőseik élnek itt, illetve tehetősebb családok, akik időben összecsomagoltak és megindultak, gondolván, hogy a Kárpátok gyűrűjében nagyobb biztonságban lesznek. Sokan már most eladó házat keresnek, ezekből egyre kevesebb van.

Demkó Attila úgy látja, Ukrajna hatalmas ország, még nem tudni, hogy merre irányítják majd a belső menekülteket, de lehetséges, hogy az ukrán állam is az etnikai viszonyok megváltoztatására fogja a népmozgalmat használni.

– Ha a háború után Ukrajna gazdasági kilábalása elhúzódik, az a kárpátaljai magyarság megmaradása szempontjából komoly fenyegetést jelent, az már biztos, hogy a betelepülésekre így vagy úgy, de számítani kell – véli a szakértő, hozzátéve, a fegyveres atrocitásokat sem lehet kizárni.

– Ha gyorsan véget érne a háború és Ukrajna elindulna az Európai Unió irányába, amit egyébként hazánk is támogat, az adhatna némi reményt, hogy a feszült légkör dacára jobban előtérbe kerülnének a kisebbségi jogok. Magyarország nem fog biankó csekket adni Ukrajnának a támogatásával – állítja Demkó Attila.

Ám hozzátehetjük, az EU számára a nemzeti kisebbségek kérdése a legkevésbé sem prioritás, a Szerbiában történtek pedig inkább azt jelzik előre, hogy cudar évek várnak a magyarságra Kárpátalján. A háború még sokáig elhúzódhat, aminek a végeredménye előreláthatóan további területvesztés lesz Ukrajna számára. Főleg a keleti, zömében orosz ajkúak által lakott területek elcsatolása várható, vagyis egy etnikailag homogénebb ukrán nemzetállam jöhet létre, ahova a most külföldre menekülő tehetősebb, műveltebb réteg már nem tér haza. A végeredmény minden bizonnyal egy frusztrált, szegénységgel küzdő, ultranacionalista társadalom lesz. Csak remélhetjük, hogy nem tömeggyilkosságok, vagy etnikai tisztogatások kapcsán kerül majd elő újra a lakosságnak kiosztott fegyverek kérdése, hiszen a korábbi példák azt mutatják, hogy begyűjtésük szinte lehetetlen. Az egyre fogyatkozó magyarságot így akár végérvényesen el is űzheti szülőföldjéről néhány komolyabb incidens.