A Fidesz gazdasági kabinetvezetője szerint a találkozón a valutaalap európai osztályának munkatársa sem cáfolta, hogy Magyarország ma az elmúlt hat év hibás gazdaságpolitikája miatt sebezhetőbb mint a szomszéd országok, és kényszerült hitelt felvenni az IMF-től.

„Nyilván ez a helyzet nem egy-két hét vagy hónap alatt jött létre, ehhez évek munkája kellett a kormány részéről” – fogalmazott Varga Mihály, aki arra is rámutatott, hogy a hitelfelvétel nem jelent tartós kiutat a gazdasági válságból.

Az IMF-hitellel csupán átmenetileg jut levegőhöz az ország, csak annyit segített, hogy államadósságunkat meg tudjuk újítani – mondta Varga, aki hozzáfűzte: továbbra is gazdaságpolitikai változásra, adó- és kiadáscsökkentésre, valamint alacsonyabb jegybanki kamatszintre van szükség.

Annak illusztrálására, hogy Magyarország valóban államcsőd közeli helyzetbe került, a volt pénzügyminiszter a prágai Reflex szerkesztősége által közzétett jegyzőkönyvet idézte Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Mirek Topolánek cseh miniszterelnök október 31-i találkozóján elhangzott beszélgetéséről.

Eszerint Topolánek azt mondta Sarkozy-nek, örül, hogy az Európai Unió megállapodott a pénzügyi válság megoldásában, ám oda kell figyelnünk a szabályokra, „a helyzet sok országban nem egyszerű, Magyarország nélküled halott lenne”.

Erre a francia köztársasági elnök azt válaszolta: „Pontosan, ez az Európai Unió érdeme. A Nemzetközi Valutaalap 22 milliárdot keresett, nekem hétmilliárdot kellett találnom a költségvetésben. Magyarországon azonban már nem tudtak fizetni, összeomlóban voltak, ez sürgős volt”.

Varga arra az újságírói felvetésre, hogy az ország gazdasági állapotához az IMF 2006 előtti tétlensége is hozzájárult, úgy válaszolt, hogy a kialakult helyzetért az Európai Unió illetékeseit, az Európai Bizottságot és Joaquin Almunia pénzügyi biztost terheli a felelősség, aki statisztált ahhoz, hogy a magyar kormány hamis és kozmetikázott államháztartási adatokat hozhatott nyilvánosságra 2004 és 2006 között.

(fidesz.hu)