Vargha Tamás rámutatott: a járvány idején megvalósult fejlesztések jelentősége kiemelkedő, hiszen azt üzenik, a befektetők bíznak Magyarországban és hazánk gazdasági erejében.

Hirdetés

Hozzátette: a Modine Hungária Kft. is ez idő alatt indította el 1,8 milliárd forintot meghaladó értékű beruházás-sorozatát, mellyel 589 munkahelyet sikerült megőriznie. A cég gyöngyösi telephelyét és a mezőkövesdi székhelyét is érintő fejlesztésekhez a kormány 450 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá.

A munka eredménye a most átadott, 3500 négyzetméter alapterületű, új raktárcsarnok is, mely amellett, hogy a jövőben a vállalat versenyképesebb működését segíti, hat új munkahelyet is teremt – mondta.

Az államtitkár kitért arra, hogy az elmúlt két év kormányzati gazdaságpolitikájának vezérfonala a munkahelyek megvédése volt. Ennek eredményeként ma több ember dolgozik Magyarországon, mint a rendszerváltás óta bármikor. A gazdaság pedig tavaly az elmúlt 30 év legmagasabb növekedését érte el. Ehhez szükség volt a kormányzati szándék mellett azokra a gazdasági partnerekre, akik a válságban nem csak a veszélyt, de a fejlődés lehetőségét is meglátták – fogalmazott.

Tájékoztatása szerint az elmúlt években a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) támogatásával a hagyományosan erős járműipar a második legtöbb új fejlesztést vonzotta, míg a projektek számában minden más ágazatot maga mögé utasított. Heves megyében 2014-2021. között 30 telephelyre összesen több mint 1,6 milliárd eurónyi befektetés érkezett, közel 7000 új munkahelyet létrehozva.

Szólt arról is, hogy a kormány három versenyképesség-növelő támogatási programjából 48 beruházás valósul meg 14 milliárd forintból a megyében, melyek mintegy 40 milliárd forintos befektetési volument és 13 600 megőrzött munkahelyet jelentenek.

Horváth László (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője az eseményen arról beszélt: az itt létrejött beruházás egy hosszú út fontos állomása. Köszönet illeti a céget és a kormányt is, hogy sikerült ide eljutnia a Modine-nak és Gyöngyös térségének – húzta alá. Kiemelt megbecsülést érdemel és kap ezen a vidéken minden vállalkozás, amely hosszú időn át, a nehéz helyzetekben is kitartva az itt élők boldogulását szolgálja – fogalmazott a képviselő.

Nyári Zsolt, a Modine Hungária Kft. ügyvezető igazgatója mérföldkőnek nevezve a raktárcsarnok átadását kifejtette: eddig külső szolgáltatót kellett igénybe venniük a raktározáshoz, ezt hivatott megoldani a most lezáruló beruházás. Jelezte: a projekt a gyöngyösi telephely jövőjének is alappillére, melytől a következő pénzügyi évtől kezdve közel 50 százalékos árbevétel-növekedést várnak.

A mintegy 800 millió forintból felépült, 3500 raklapnyi áru egyidejű tárolására alkalmas és további 1700 négyzetméter kiszolgálóterülettel rendelkező raktárbázis kialakítása mellett a társaság fejlesztési csomagjának része még a cég mindkét telephelyén gépek beszerzése is – jelezte.

Korábban írtuk