Jávor Benedek elmondta: az LMP-t bejegyeztették a bíróságon, és a júniusi európai parlamenti választáson már el is indulnak. A pártot egy 13 tagú választmány vezeti.

Schiffer András kifejtette: elsősorban az indította őket a pártalapításra, hogy úgy látják, a Magyarország sorsát 1990 óta meghatározó politikai elit alapvetően képtelen arra, hogy perspektívát nyújtson a választópolgároknak. A jelenlegi parlamenti erők végletesen megosztották az országot – vélekedett, hangsúlyozva: „méltóságunkat sérti, ha ebben a helyzetben beletörődünk a közállapotok romlásába”.

Az LMP olyan politikai szintézis alapján kíván működni, amely egyszerre épít az emberi jogi liberális, az újbaloldali és a közösségelvű konzervatív hagyomány elemeire – tette hozzá.

Ahogyan azt már kifejtette: olyan pártot szeretnének, amelyet sokan támogatnak kevesebb pénzzel. Akkor elmondta azt is: arra számítanak, hogy amennyiben elindulnak az EP-választáson, meg tudják szerezni 180-200 ezer választó bizalmát.

Rauschenberger Péter közölte: az LMP a magyar társadalom legégetőbb problémájának azt tartja, hogy mit csináljanak azzal a másfélmillió képzetlen szegény emberrel, akik a munkaerőpiacról is tartósan kiszorultak, és rendszeres állami támogatást sem szereztek maguknak. Ez a tömeg egyre jobban sodródik a mélyszegénységbe, és ezt a helyzetet a gyermekeinek is menthetetlenül átörökíti – fűzte hozzá.

Ezeknek az embereknek a kirekesztettsége az egyik oka annak, hogy alig több mint hárommillió adófizetője van az országnak – vélekedett, hozzátéve: az LMP politikájának a középpontjában ennek a rétegnek az integrálása áll.

Jávor Benedek a párt ökológiai álláspontját ismertette, és hangsúlyozta: Magyarországon és globálisan is az egyik legnagyobb probléma a jelenlegi gazdasági-társadalmi berendezkedés fenntarthatatlansága. Az LMP zöld abban az értelemben, hogy olyan megoldást keresnek, amely a környezeti kényszerek között hosszú távon biztosítja egy magas életminőséget eredményező, igazságos és fenntartható társadalom kialakítását.

Céljaik között szerepel egyebek mellett a egészséges élelmiszerek biztosítása, az emberközpontú városok, az élhető vidék és a tiszta élővizek fenntartása.

Ivády Gábor, Ivád község polgármestere – aki szintén választmányi tagja a pártnak – közölte: az LMP vidékpolitikája visszaadhatja a reményt arra, „hogy ne higgyük, vidéken élni szégyen”. Hozzáfűzte: dinamikusan fejlődik a Lehet Más a Politika vidéki tagsága.

Szabó Tímea arról beszélt, hogy készül az LMP EP-listája, amelyet véglegesen márciusi kongresszusuk állít fel.

Külön kiemelte, hogy programjukban hangsúlyos szerepet kap például a rövid távú spekulatív pénzmozgások megadóztatása, illetve az, hogy a földek a helyi lakosok tulajdonában maradjanak.

A Lehet Más a Politika mozgalom tagjai és szimpatizánsai akkor hívták fel magukra a figyelmet, amikor 2008. október 6-án lézerrel írták fel a Parlament Dunára néző homlokzatára szervezetük monogramját, honlapjának címét és egy ábrát is megjelenítettek az épületen.

A nyilvánosság elé két nappal később, október 8-án léptek, amikor meghirdették: új szemléletű és minőségű politikát kívánnak teremteni.

Hámori Hanna a párt sajtóreferense a STOP-nak elmondta, a párttá alakulás pillanatában mintegy 400 fő volt az LMP-ben, ezeknek a tagonak a pártba emelése folyamatosan zajlik. Jelenleg már minden megyében van alapszervezetük, Budapesten több is, de a különböző vidéki városokban folyamatosan alakulnak meg kisebb szervezeteik. Kérdésünkre, hogy kötöttek-e már valamelyik másik párttal együttműködési megállapodást Hámori elmondta, ilyen megállapodást még senkivel sem köttöttek, viszont a Humanista párttal tárgyalnak az ügyben.

(STOP)