A srác, aki kiment

„Semmi sem írja elő, hogy örökre ott kell maradnunk, ahol születtünk. Attól még nem lesz rossz ember valaki, hogy ki akar próbálni valami újat.”
(Emily M. Danforth)

A srác, aki kiment, egy TikTok-videóban mondta el követőinek, hogy kiment. Őszintén, kendőzetlenül, valósághűen szemléltetve ezzel az orbáni önkény elől való menekülés atavisztikus késztetését, s minderre másokat is kapacitált. Igaz, némi kis hibát azért itt-ott elkövetett. Nevesen, hogy a kommentelőkkel őszinte volt.

***

Pedig olyan szépen bepakolt a bőröndbe! Ruhákat, pezsgőt, szerszámkészletet, végül még egy macskát is. Aztán be a Corsába, fel a repülőre, végül hesszelés a csodálatos, pálmafákkal övezett, tengerparti sétány egyik luxusszállodájának medencepartján, esernyős koktélt szürcsölgetve.

„Annyira azért nem lehetett szar neked idehaza, ha ideköltöztél” – szólt rögtön az első komment, mire a válasz:

„Ezt még tavaly vettem fel Dzserbán, amikor munkaügyben voltam kint.” 

Történetesen én is jártam már Dzserbán (ki nem, ugye?), innen tudom, hogy az egykori kalózsziget, amiről kedvenc íróm, Mika Waltari is megemlékezett Mikael Hakim című regényében, a turisták elszállásolását tekintve nem annyira a minőségre, mint inkább a mennyiségre helyezi a hangsúlyt, szóval a megfizethetőnél alacsonyabb árfekvésben lehet itt szállásra lelni, pláne főszezonon kívül. Ezért a srác részéről, kiváltképp, ha munkaügyben ment ki oda tavaly, ez egyáltalán nem rongyrázás, még ha annak is tűnik hideg tavaszelőn.

„Használt Opel Corsa eladó?” – kérdezi egy másik kommentelő, arra utalva, hogy ha főhősünk végleg kiköltözött, nyilván nincs szüksége a verdára. Erre azonban nem érkezett válasz. 

Ugyancsak nem kérdezte meg senki, hogy ha van lakás, van kocsi, van cica és van egy olyan munkahely, ami a sacc per kábé húszas évei végén járó, tehát az Orbán-kormányokban férfivá érett fiatalembernek időnként tunéziai munkautat fizet, akkor az vajon miért szűnt meg végleg április 3-án éjjel, úgy 23 óra magasságában, 94 százalékos feldolgozottságnál.

***

Na, de jön a következő komment:

„Az előbb szembejött velem egy orbános videó, hát én elsírtam magam…”

S bár a szerző nem írja, hogy örömében-e, avagy bánatában, erősen vélelmezem, hogy utóbbi, minek okán teljességgel osztozik ifjú sortársa bánatában. 

Nehéz sorsok ezek. Akár azé az illetőé, aki ország-világ előtt jelentette ki a választásokat megelőzően, hogy amennyiben Orbán nyer, ő bizony felgyújtja magát. Hát, de könyörgöm, ilyen üzemanyagárak mellett? Ráadásul úgy, hogy nem tűnt valami nagy technikai zseninek, egyszóval simán kinézem belőle, hogy beáll a kútnál a rettegők sorába, majd 20 perccel később egy kanna gázolaj boldog tulajdonosaként távozik. Aztán csak használatkor jön rá, hogy a sokkal gyúlékonyabb benzint kellett volna, de akkor meg már ott egye meg a fene az egészet… Persze reméljük, valójában csak valami nagyot akart mondani, és meg se próbálta.

***

Mindegy is, a csudába! Hiszen korunk szent orákuluma, a Google sietve jelentette be, hogy vasárnap éjjel a keresőmotorba beírt szavaknál megugrott a „kivándorlás” és a „külföldi munka” keresések száma. És hogy ez legutóbb a 2018-as választások idején volt így. 

Hát igen.

Aztán valahogy mégse a londoni magyarok levélszavazatai döntik el a magyarországi választásokat. 

Arról nem is beszélve, hogy tényleg magyarul kell rákeresnie ezekre valakinek? Mert akkor már régen rossz. Pláne, ha olyan korban van az illető, hogy az állam visszafizetné a sikeres nyelvvizsga díját. Ahogy persze a vezetői tanfolyam 100 százalékát is. Plusz 25 éves korig, ugye, adómentesség. 

Na, mindegy, ezek biztosan Nyugaton is megvannak, ahogy a babaváró, a CSOK és a rezsicsökkentés is. És biztos az a külföldre költözött liberális magyar riporternő hazudott, aki azt mondta, hogy sokszorosára nőtt a fűtésszámlája, és mostanában olyan havi 250 ezernek megfelelő eurót fizet. 

Szóval persze. Ez egy lehetséges megoldás. Rá kell keresni, aztán a Google majd megmondja, hogy hol jobb, mint itt. Hát nehogy már csak digitális „Orvos a családban” célokra használjuk! 

***

Esküszöm, boldog életet kívánok mindenkinek, aki ideiglenesen vagy végleg elköltözik Magyarországról. Így volt ez máskülönben minden században, kivéve a kommunizmus éveit. Diákjaink, mestertanoncaink, mind-mind külhonban pallérozták magukat, aztán vagy hazajöttek, vagy nem.

Mi, rendszerváltó nemzedék, azért dolgoztunk, hogy mindörökre megszűnjön a kommunista röghöz kötés, és megnyíljon az út a szabad költözés, a szabad munkavállalás irányába Európa és a Föld minden kontinense felé. Tehát aki akar, menjen Isten áldásával!

Az itt maradottak pedig végre elkezdhetik lebontani a teljes ellenzéket, hogy annak még a romjait is eltakarítva felépítsék azt az újat, ami ha kell, konstruktív, ha kell, innovatív, de mindenképpen előremutató.

Mert a mostaninak akár ez is lehetne a jelszava:

„Vesztes csapaton ne változtass!”