Indulatos vitát hozott az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának szerdai ülése, melyen a magyar jogállamiság helyzetéről és a budapesti kormány által gyermekvédelminek nevezett törvényről tárgyaltak a képviselők – adta hírül az Euronews.

Hirdetés

A lap beszámolója szerint az ülésen részt vett Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa. A nyitóbeszédek után a parlament tagjai neki tettek fel kérdéseket a témával kapcsolatban. A forgatókönyv néhány kivétellel úgy nézett ki, hogy az adott képviselő határozottabb fellépést követelt a Bizottságtól a magyar kormánnyal szemben, Reynders pedig igyekezett megnyugtatni a kérdezőt, hogyaz EB minden tőle telhetőt megtesz, de csak az uniós jogszabályok alapján tud eljárni.

„Pereljék szét az Orbán-kormányt”

A leghevesebb Sophie in ‘t Veld, a Renew Europe liberális frakció képviselője és a magyar kormány régi kritikusa volt. A holland politikus „Vlagyimir Putyin ügynökének” nevezte Orbán Viktort:

„Rengeteg alkalommal folytattuk már le ezt a vitát, és elegem van belőle. Egyszer szeretném már azt hallani, hogy a Bizottság nem az eljárásrendekről beszél…. 12 éve adunk le figyelmeztetéseket Orbánnal kapcsolatban, és nézzék meg, mire jutottunk vele. Orbán meghekkelte a választási rendszert és Putyin ügynökeként dolgozik, mi pedig arról beszélünk, hogy küldjünk egy újabb levelet, vagy indítsunk egy újabb eljárást. Őt ez egyáltalán nem érdekli”.

Korábban írtuk

In ‘t Veld azt követelte a Bizottság képviselőjétől, hogy hagyjanak fel a levélírogatással és a különböző eljárások indításával, vegyék végre elő a legkomolyabb fegyvereiket, pereljék szét az Orbán-kormányt. A beszéde vége felé pedig azt is kimondta, hogy„ilyen kormányra, mint a magyar, egyszerűen nincs szükség az Európai Unióban”.

Donáth: Már öt meleg barátom költözött el Magyarországról

A számonkérő hangokhoz csatlakozott Donáth Anna is, aki a magyarországi Momentum Mozgalom tagjaként a Renew Europe liberális frakcióhoz tartozik az Európai Parlamentben. Donáth azt mondta, hogymár öt barátja költözött el Magyarországról április 3-a óta, mert melegek, és békében szeretnének élni, családot akarnak alapítani.

A politikus ezzel azt akarta hangsúlyozni, hogy nemcsak elvi vitát folytatnak, hanem valós emberek életéről, jövőjéről van szó. A képviselő beszélt arról is, hogy a népszavazáson érvénytelen voksolásra buzdító civil szervezetek büntetést kaptak, amit egyébként a vitán részt vevő több képviselőtársa is felháborítónak, illegálisnak nevezett.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.