Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

„Szóbeli utasítást kaptunk, hogy ne adjunk ki több jogosítványt a nőknek (.) de nem mondták azt, hogy az asszonyok nem is vezethetnek a városban” – mondta a heráti Közlekedésirányítási Intézetet vezető Acsákzai az AFP-nek egy május 3-án megjelent interjúban.

„Azt mondták, ne tartsunk nekik vezetésórákat, és ne adjunk ki számukra jogosítványt” – nyilatkozta a hírügynökségnek a 29 éves Adila Adéel, akinek autósiskolája van Heratban.

Egy Naim al-Haq Haqkáni nevű, herati tartományi tisztviselő, aki a város információs és kulturális osztályát vezeti, azt mondta, hivatala „nem kapott hivatalos utasítást” a nők részére kiadott jogosítványokra vonatkozóan.

Az AFP szerint Haqkáni valószínűleg azért nem adott egyenes választ, mert „a tálibok jellemzően elzárkóznak attól, hogy az egész országra érvényes, írásos rendeleteket adjanak ki”.

A tálibok 2021. augusztus 17-én ígéretet tettek arra, hogy Afganisztában újra bevezetik a saríát, vagyis az iszlám törvényeket. Korábbi kormányzásuk idején szigorúan betartatták ezeket, beleértve azokat a szabályokat is, amelyek megtiltották a nőknek és lányoknak, hogy fejkendő vagy kíséret nélkül hagyják el otthonukat.

(forrás)