A szépség festője – látogatás Szabó János festőművész kiállításán; képgaléria
A fővárosi Széphárom Közösségi Térben 2022. május 28-ig tart nyitva Szabó János festőművész kiállítása, ahol a festmények mellett ízelítőt kapunk a művész azon grafikáiból is, melyeket egy évtizeden át készített a Magyar Nemzetnek. Mint ahogyan láthatjuk azt az 1984-es, Béke című gobelin kartontervet, melynek üzenete az orosz-ukrán háború árnyékában ma sajnos ismét különösen aktuális.
Szabó Jánost már többször látogattuk meg Logodi utcai otthonában, így a Széphárom Közösségi Tér kiállítótermének jól megvilágított falain örömmel fedezünk fel számos, a műteremből már ismerős képet. Ilyen például a hazánkban rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra vakító fehérrel és sárgával készült Mindennapi kenyerünk, melyből mintegy szobor emelkedik ki a keresztre feszített Megváltó.
Szintén ismerősként látjuk viszont az Európa elrablását, a nagy példaképeket, Petőfit, Adyt és Tóth Árpádot ábrázoló portrékat, valamint számos, az antik világ tiszteletét hirdető festményét. Merthogy ez az a kor, ami Jánost mindig is foglalkoztatta.
– A művészettörténetben akarva és akaratlanul is, nagyon sokszor találkozunk antik szobrokkal, amelyek számomra azt a tökéletes szépséget testesítik meg, amelyet egész életemben kerestem – mondja, majd a kiállított képekre mutat. – Ha körbenézünk, talán nyilvánvaló, hogy a borzalom, a posvány nem érdekel, kizárólag a szép. A tanítványaimat is mindig megpróbáltam finoman ugyan, de a szépség irányába terelgetni. Hiszen a festészet, de beszélhetünk a művészet bármely ágáról, sosem lehet öncélú, ezért mindig arra törekszem, hogy alkotásaimon keresztül az értékesre hívjam fel a figyelmet. Amit, ha valakinek van szeme, észre is vesz.
És valóban. Ha jól megfigyeljük János képeit, látjuk, hogy a fontos mondanivalót, azaz a lényeget mindig figurálisan ábrázolja. Miként azt Feledy Balázs művészettörténész, művészeti író fogalmazta: „Képeiben immár évtizedek óta egyensúlyban van a figurális és a nonfigurális szemlélet és eszköztár szimultán alkalmazása. Sosem billen az egyik vagy a másik művészi szemlélet túlhangsúlyozásának oldalára, s épp abban fedezhető fel, s határolható körül életművének személyessége, hogy ezekkel nem egyensúlyoz, hanem szintetizál. S ezzel együtt a téma mindig fontos, de a megvalósítás jellemzően oldott, összetett eszköztára képeit szellemi és vizuális befogadásra egyaránt és együttesen teszi alkalmassá”.
Merthogy egy igazi művésznek nem szabad megijednie a figurától, ami persze nem jelenti azt, hogy csak azt ábrázolhat. Az újdonság, a kísérletezés János képein is folyamatosan jelen van. Jó példa erre a József Attila-portré és a Duna összekapcsolása, vagy az örök szerelmet, a régi, de mindig visszatérő témát, a budai Várat ábrázoló Pillanatkép a Budai várban című alkotás, benne tükör-töredékekkel, amelyeknek köszönhetően a néző is részesévé válik a képnek.
– Észrevettem, hogy az emberek nagy része elrohan a szépség mellett, csupán addig érdekli, amíg el nem kattintja a fényképezőgépét. De ezzel vége, le is tudta a látnivalók sorát. Esetleg otthon aztán előveszi a gépét, és visszanézi az elkészült pár száz képet – mutat a festményre János, ahol a térből kiemelkedő figura éppen a Mátyás templomot és annak környezetét fotózza.
A kiállításon bár zömmel a közelmúlt képeiből kapunk ízelítőt, néhány régebbi alkotását is láthatjuk a művésznek. 1966-ból, azaz a főiskolás éveiből elhozta például azt a csendéletét, amely színvilágában ugyan különbözik a mai képeitől, de gondolati tartalma és fakturális megjelenése csaknem ugyanolyan, mintha ma festette volna. És ugyanígy, akár napjainkban is készülhetett volna az a Béke című gobelin kartonterv, amely felfelé áramló és lefelé zuhanó mozgásával a békét és a háborút jelképezi.
A már több mint fél évszázada tartó életmű kihagyhatatlan részei azok a Magyar Nemzet napilap számára készített grafikák is, amelyekből az emeleti kiállítótérben kapunk ízelítőt. Valódi kordokumentumok ezek: szöveg nélkül, rajzban beszélik el a közelmúlt történelmét.
