Saját rekordját javítja meg Orbán Viktor
Történelmet írt Orbán Viktor miniszterelnök ötödik választási győzelmével, ezek közül négyszer kétharmados többséget is szerzett. Eddig még senki sem volt képes ennyi alkalommal és ekkora felhatalmazással az ország élére állni.Rekorder lett Orbán Viktor miniszterelnök, miután ezen a héten ötödször választották meg kormányfőnek. Ilyen politikai siker még soha nem fordult elő hazánk történetében. A most kezdődött ciklusban pedig egy másik kiemelkedő teljesítményt is magáénak tudhat majd, mert ő lehet a leghosszabb egybefüggő hivatali idejű miniszterelnök.
Ezt a rekordot 2024 decemberében állíthatja be Orbán Viktor. Az eddigi csúcstartó gróf Tisza Kálmán, aki 1875. október 20-tól 1890. március 13-ig, 14 éven és 144 napon keresztül volt hatalmon.
Orbán Viktor miniszterelnökként egy másik rekordot már tart 2020. november 30. óta: ő az összesítve leghosszabb időt a miniszterelnöki székben eltöltött magyar politikus. (Az első Orbán-kormány 1998 és 2002 között volt hatalmon, a kormányfő második kabinetjét 2010-ben alakította meg, és azóta is a kormány élén van.) Orbán Viktor előtt ezt a csúcsot ugyancsak gróf Tisza Kálmán tartotta. A háromszor miniszterelnökké választott Wekerle Sándort Orbán Viktor már az előző, 2018-as kormányalakításnál megelőzte akkori, negyedik hivatalba lépésével. Wekerle azonban tartogat még egy csúcsot, ami szintén 2024-ben dőlhet meg: közel 26 év telt el első kinevezésének kezdete és utolsó hivatali idejének vége között. Körülbelül két év múlva a jelenlegi miniszterelnök ezt a rekordot is megdöntheti.
A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!
