Járóka üdvözölte, hogy a 2010-es évet az egyre növekvő számú európai szegény ember problémáinak szenteli az EU, majd emlékeztetett, hogy a 2000-es lisszaboni ülés az Európai Unió egyik alapvető céljává emelte a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet.

A képviselőasszony hangsúlyozta, hogy a nyomor elleni fellépés csak a jelenlegi kezdeményezések lehető legszélesebb összekapcsolásával lehet sikeres, a helyi, regionális, nemzeti és közösségi szintek együttműködése és feladatmegosztása révén. Járóka reményét is kifejezte, hogy egy kellően előkészített program ráirányíthatja a nemzeti és nemzetközi döntéshozók figyelmét a problémákra és megadhatja a kezdőlökést egy átfogó cselekvési program elindításához. „2010 így nem csak szavakban, de tettekben is a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem éve lehet”- tette hozzá Járóka. A képviselőasszony javasolta továbbá a 2001-es laekeni Európai Tanács által elfogadott „Laekeni indikátorok”, illetve azok időközben bővített és tovább részletezett komponenseinek alkalmazását, amelyek nem csupán az átlagjövedelem alapján határozzák meg a szegénységet, hanem az egészségügy, az oktatás és képzés, a foglalkoztatási helyzet, a jövedelem-eloszlás egyenlőtlenségei és a regionális kohézió mértéke alapján adnak összetett és valós képet a társadalmi kirekesztés mértékéről.

A nyomor erős területi jellegét figyelembe véve ugyanakkor ezt az adatgyűjtést mindenképpen ki kell terjeszteni a legkisebb közigazgatási egységekre is – mondta a képviselő -, mert a régiókon belüli egyenlőtlenségek sokszor jóval magasabbak, mint a régiók közöttiek, és mivel a fejlesztések oroszlánrésze a dinamikus regionális központokban koncentrálódik, a kistérségek polarizációja egyre növekszik, a leszakadó periféria további hanyatlását okozva. Járóka hangsúlyozta, hogy ez a típusú területi kirekesztés jelenleg európai szinten „láthatatlan” mind a statisztikák, mind a szakpolitikai tervezés szempontjából, hiszen az elemzések fókusza túlságosan széles e régiók behatárolásához. A fideszes képviselő ezért egy olyan válságtérkép megalkotását sürgette, amely a legalapvetőbb jellemzői alapján méri fel és határolja be a nyomor és társadalmi kirekesztés által leginkább sújtott válságterületeket: így például a munkahelyek elérhetősége, a városközpontok távolsága, a munkanélküliség mértéke, a közszolgáltatások minősége, a környezeti feltételek, az infrastrukturális körülmények, a lakosság bevételei és iskolai képzettsége, a közlekedési infrastruktúra működése és a társadalmi feszültségek mértéke alapján.